Ételek, melyek jók fáradtság ellen
Mit tanácsos enni, hogy újra formába lendüljünk? Összegyűjtöttünk néhány hasznos alapanyagot.
Mit tanácsos enni, hogy újra formába lendüljünk? Összegyűjtöttünk néhány hasznos alapanyagot.
Cáfolta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) azt a sajtóban több helyen is megjelent információt, hogy az ukrán határ közelében több ezren létesítettek volna lakcímet az áprilisi országgyűlési választás előtt. Közölték: az érintett településeken január 1-je óta 60-an létesítettek lakóhelyet.
Megdöbbentő és felháborító a beregszászi református templomot csütörtök hajnalban ért támadás, amelynek során ismeretlen tettesek megrongálták a városközpontot ékesítő épület falát, „festékkel meggyalázva egy szent helyet” és a helyi magyar közösségi élet fontos központját – hangsúlyozta a Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Az ukrán sajtó szerint „spekulációkat” fogalmaztak meg moszkvai sajtótájékoztatójukon az Oroszországba szökött volt ukrán kormányzati vezetők, köztük Mikola Azarov, a Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben leváltott Viktor Janukovics exelnök volt miniszterelnöke.
Hazugság, hogy Magyarország orosz megrendelésre folytatná az Ukrajna-politikáját, a kormány lépései mögött egyedül az a szándék húzódik meg, hogy Kijev visszavonja a Kárpátalján élő 150 ezres magyar kisebbség már megszerzett jogait sértő törvényeket – jelentette ki Szijjártó Péter a NATO pénteki külügyminiszteri találkozójának szünetében.
Fellőtték a Sentinel-3B műholdat a Föld megfigyelését célzó Kopernikusz-program részeként. A több mint egy tonnás szerkezetet az észak-oroszországi Pleszeck katonai űrrepülőtérről indították útnak. Másfél órával később az Európai Űrügynökség bejelentette, hogy az eszköz már jeleket küldött több mint nyolcszáz kilométeres magasságban lévő körpályájáról.
Az Atlético Madrid emberhátrányban harcolt ki 1-1-es döntetlent az Arsenal vendégeként a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének első felvonásán, míg az Olympique Marseille 2-0-ra legyőzte az RB Salzburgot.
A magyar női és férfi válogatott is szeretné felülmúlni az előző tornán elért helyezését a svédországi Halmstadban vasárnap kezdődő és jövő vasárnapig tartó asztalitenisz csapat-világbajnokságon.
Sikerágazat a nemzetpolitika, amelynek támogatása az elmúlt nyolc év alatt több mint tízszeresére nőtt – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten. A kereszténydemokrata politikus Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárral közösen mutatta be a Nemzetpolitikai eredmények 2010-2018 című kiadványt.
Washington hatékonyan léphet közbe a kárpátaljai magyarság jogainak biztosításáért – fogalmazott az MTI-nek Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője Washingtonban.
End of content
End of content