F1: az időmérő helyett sprintverseny dönthet a rajtfelállásról
A Formula–1-et irányító Liberty Media a versenyhétvégék programjának megreformálása után az események lebonyolítását is átalakítaná – értesült a német Auto Motor und Sport.
A Formula–1-et irányító Liberty Media a versenyhétvégék programjának megreformálása után az események lebonyolítását is átalakítaná – értesült a német Auto Motor und Sport.
Akik nem főzünk rendszeresen, gyakran hosszú hónapokig, sőt akár évekig is őrizhetnek bizonyos fűszereket a konyhájukban. Mikor jár le ezeknek a termékeknek a szavatossága?
Az óceánjárókkal járó turistaözön világörökségi helyszínekre gyakorolt negatív hatásaira figyelmeztetett az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. A szervezet világörökséggel foglalkozó igazgatója szerint a hajók és a rajtuk utazók környezetszennyezése gondot okoz.
Miheil Szaakasvili egykori grúziai elnök videoüzenetben bejelentette, hogy szándékában áll visszatérni Grúziába, és javítani a társadalmi helyzeten az országban csapatával együtt. A felvételt kedden mutatta be a Rustavi 2 nevű grúziai televíziós csatorna.
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. játéknapján kis túlzással Mariupolra figyelt a futballtársadalom, hiszen itt lépett pályára a Dinamo Kijev. Mint emlékezetes, ez a párosítás a bajnokság elején azért nem jöhetett létre, mivel a fővárosiak, biztonsági okokból, nem voltak hajlandóak elutazni a kelet-ukrajnai városba, ezért a három pontot a mariupoli együttes kapta.
A Real Madrid idegenben 3-0-ra legyőzte a Juventus együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán kedden, így hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Cristiano Ronaldo két gólt is szerzett, ezzel újabb rekordokat döntött a portugál klasszis.
Magyarország nem képes teljes mértékben akadályozni Ukrajna és a NATO együttműködését – jelentette ki Ivanna Klimpus-Cincadze integrációs ügyekért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kedden a Novoje Vremja ukrán rádió műsorában, amiből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Az ukrán hatóságok őrizetbe vették kedden Ivan Bubencsiket, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt két rohamrendőrt 2014 februárjában a kijevi Majdan-tüntetések idején – erősítette meg az UNIAN hírügynökségnek Szerhij Horbatyuk, az ukrán főügyészség kiemelt ügyeket vizsgáló osztályának vezetője.
Az elmúlt héten Kárpátalján 94 kanyarós esetet regisztráltak – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Kárpátaljai Megyei Egészségközpont sajtószolgálata nyomán.
Megjelentek az első tavaszi virágok az Ökörmezői járási Alsókalocsán (Kolocsava) – adta hírül április 3-án a pmg.ua hírportál.
End of content
End of content