Jelentős mennyiségű cigarettára bukkantak járőrözés közben
A Munkácsi Határőrosztag szőlősgyulai részlegének munkatársai november 3-án este járőrözés közben ismeretlen személyekre lettek figyelmesek, akik gyorsan haladtak az államhatár irányába.
A Munkácsi Határőrosztag szőlősgyulai részlegének munkatársai november 3-án este járőrözés közben ismeretlen személyekre lettek figyelmesek, akik gyorsan haladtak az államhatár irányába.
A Földet a Nap UV-sugárzásától védő ózonrétegen az Antarktisz felett keletkezett lyuk 1988 óta nem látott méretűre zsugorodott – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Oroszország érdekelt abban, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) figyelemmel kísérje, betartja-e a kijevi kormány az oktatás, a kultúra és a nemzeti kisebbségek ügyében vállalt kötelezettségeit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Thomas Gremingerrel, az EBESZ főtitkárával közösen tartott pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
A különleges ízű és külsejű kivi hazánkban is viszonylak könnyen elérhető gyümölcsnek számít. Érdemes is belőle minél többet fogyasztani, mert nagyon egészséges.
Az emberiség nem tanult a múlt tragédiáiból, a világ ma is háborúban áll, és újabb, még nagyobb háborúra készül Ferenc pápa szerint. A katolikus egyházfő az olaszországi Nettuno második világháborús amerikai katonai temetőjében mutatott be misét halottak napján csütörtökön.
Jan Żaryn lengyel szenátor és történész azzal vádolta meg Ukrajnát a wPolityce-nek adott interjújában egy, az ukrajnai lengyel sírok helyzetére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva, hogy Kijev barbár módon viselkedik a történelmi emlékezet kérdéseiben – írta a Jevropejszka Pravda.
Holtan találták péntekre virradóan a Luhanszk megyei Szeverodonyeckben Szerhij Szamarszkijt, a városi tanács Petro Porosenko ukrán elnök mögött álló tömörülés frakcióvezetőjét, a helyi polgármester tanácsadóját, a hatóságok szerint meggyilkolták – adta hírül több ukrán sajtóorgánum a megyei kormányzóság közlésére hivatkozva.
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka éjfél után pár perccel közúti baleset történt Nagyszőlősön, a Kopanszka utcában.
A Munkácsi Városi Tanács közleménye szerint a város művészeti iskoláiban riasztórendszereket szereltek fel, valamint térfigyelő kamerákat helyeztek el a területükön.
Eddig 18-an, köztük négy gyermek került kórházba májgyulladást okozó Hepatitis A vírusfertőzéssel a nyugat-ukrajnai Rivne megyeszékhelyű városban – adta hírül csütörtökön a TSZN ukrán hírtelevízió.
End of content
End of content