Az európai kollégáknál Hosszú Katinka az év női sportolója
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai tagozatának tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 legjobb női sportolójának.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai tagozatának tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 legjobb női sportolójának.
A legnehezebb évet zárta a 26 esztendeje függetlenné vált Ukrajna kötelékében 2017-ben a kárpátaljai magyar közösség, amelyet a lakosság egészét sújtó, egyre mélyülő – az anyaországi támogatások által jelentős mértékben enyhített – szociális-gazdasági válság mellett az államilag vezérelt nemzetiségi elnyomás réme is mind jobban fenyeget.
Búcsúzunk, búcsúztatunk, visszatekintünk…
Az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését, ennek megfelelően étkeztek és cselekedtek az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa vasárnap az M1 hírcsatornán.
A német kancellár újévi köszöntőjét vasárnap este sugározza majd az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.
December 30-án az ungvári Ice Land műjégpályán lejátszották a megyei jégkorongbajnokság újabb fordulóját. 2017 utolsó mérkőzésein az Ungvári Farkasok (Uzshorodszki Vovki) a Szpartakkal, míg a Szinevér a Sahtai Párducokkal (Sahtarszki Barszi) csapott össze.
A Csendes-óceán kellős közepén lépnek be mindig a leghamarabb az új esztendőbe az időzóna rendszer miatt. Azonban volt arra is példa, hogy az édenben elmaradt a szilveszter.
A biztonság és a rendfenntartás érdekében fokozott üzemmódban dolgoznak a hatóságok az elkövetkezendő újévi és a karácsonyi ünnepek alatt.
December 28-án tartotta szokásos évzáró gyűlését az 1920-ban alapított Vitézi Rend Kárpátalján működő törzskapitánysága. A beregszászi Európai Magyar Házban megtartott gyűlésen értékelték az elmúlt évet, megvitatták jövő évi terveiket és döntöttek a németországi törzskapitányság által megyénknek felajánlott három mobil,
A taxitársaságok sofőrjei szilveszter éjjelén dolgozni fognak Kárpátalja-szerte, azonban a tarifájuk a duplájára növekszik – tudatta a mukachevo.net.
End of content
End of content