Az utat tévesztett Ukrajna
Petro Porosenko ukrán államfő a nemzetközi felháborodás ellenére tegnap aláírta és ezáltal hatályba léptette a Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én második olvasatban elfogadott oktatási törvényt.
Petro Porosenko ukrán államfő a nemzetközi felháborodás ellenére tegnap aláírta és ezáltal hatályba léptette a Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én második olvasatban elfogadott oktatási törvényt.
Az utóbbi napokban több magyar településen olyan hamis szórólapokat osztottak szét, amelyeken a nevemben arról írnak, hogy az elfogadott oktatási törvény nem is olyan rossz a magyarság részére.
A csoportkör második fordulójával robog tovább a Bajnokok Ligája. Élőben követhetjük figyelemmel a Real Madrid küzdelmeit, vagy éppen a Sahtar Donyeck-Manchester City összecsapást.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az új ukrán oktatási törvény zsákutca. A magyar kormány visszautasítja a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érintő szabályozást – közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program
Nagyértékű orvosi műszereket kapott a Beregszászi Járási Központi Kórház gyermekosztálya a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületétől. A szeptember 25-i ünnepélyes átadót megtisztelte jelenlétével Kövér László, az NGYSZ magyarországi egyesületének, egyben a Magyar Országgyűlés elnöke, továbbá Edvi Péter, az NGYSZ elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány vezetője, Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, az…
A beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) szeptember 25-én.
Petro Porosenko ukrán elnök szeptember 25-én aláírta a Legfelsőbb Tanács által korábban elfogadott oktatási törvényt, mely megfosztja az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől az országban élő kisebbségeket.
Helyesírási hibáktól, magyartalan szófordulatoktól hemzsegő röpiratokat terjesztettek Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke nevében a Beregszászi, Nagyszőlősi és Munkácsi járás több magyarlakta településén az elmúlt hétvégén.
A köztudatban él a mondás, hogy a betegséget ki kell izzadni, ezért sokan szaunázással gyorsítanák fel a gyógyulást egy megfázásból. De valóban jó ötlet ez?
End of content
End of content