Térfigyelő kamerákat helyeztek el Munkács művészeti iskoláiban
A Munkácsi Városi Tanács közleménye szerint a város művészeti iskoláiban riasztórendszereket szereltek fel, valamint térfigyelő kamerákat helyeztek el a területükön.
A Munkácsi Városi Tanács közleménye szerint a város művészeti iskoláiban riasztórendszereket szereltek fel, valamint térfigyelő kamerákat helyeztek el a területükön.
Eddig 18-an, köztük négy gyermek került kórházba májgyulladást okozó Hepatitis A vírusfertőzéssel a nyugat-ukrajnai Rivne megyeszékhelyű városban – adta hírül csütörtökön a TSZN ukrán hírtelevízió.
Munkács református népe mindig is nagyon fontosnak tartotta Isten dicséretét, magasztalását énekszóban. Így a legkorábbi adataink szerint 1777-től valamilyen formában már megszervezték az énekkar működését.
Firmin Ngrebada, a Közép-Afrikai Köztársaság miniszterelnöke munkalátogatást tett Kárpátalján. Találkozót tartott az ungvári városi és az oktatási vezetőséggel.
Október 13- án az Oktatási és Tudományos Minisztérium közzétette a 2018. évi felsőoktatási felvételi szabályzatot, melynek alapján az ország felsőoktatási intézményei kidolgozhatják saját belső felvételi szabályzataikat.
Hatalmas titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisban. Felfedezésükről a Nature című tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában adtak hírt.
Lengyelország megtiltja „a szélsőségesen lengyelellenes álláspontot képviselő” ukrán állampolgárok beutazását – jelentette be csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, utalva többek között az ukrajnai lengyel tömegsírok akadozó feltárására.
Újabb fordulót rendeznek az Európa Liga csoportkörben, figyelemmel követhetjük az Lazio vagy éppen az AC Milán küzdelmeit is.
A H csoportban a Tottenham könnyedén múlta felül a Real Madridot. A kvartett másik meccsén a Dortmund értékes pontokat veszített Cipruson. Az APOEL csapatában csereként kapott lehetőséget Sallai Roland.
Nagykárolyban járt a csapi Kökény néptánccsoport a helyi Rekettye Kulturális Egyesület XVII. Táncháztalálkozója apropóján.
End of content
End of content