Kifejlesztették a világ legerősebb mágnesét
A világ legerősebb, 41,4 tesla erejű mágnesét készítették el amerikai mérnökök a Floridai Állami Egyetemen.
A világ legerősebb, 41,4 tesla erejű mágnesét készítették el amerikai mérnökök a Floridai Állami Egyetemen.
Európának meg kell védenie polgárait – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő az ausztriai Salzburgban, és a szociális dömping elleni küzdelem, az adóharmonizáció, valamint az euróövezet saját költségvetésének fontosságáról beszélt, miután találkozott Christian Kern osztrák kancellárral szerdán.
Kurt Volker, az USA Ukrajnával kapcsolatos tárgyalásokért felelős különleges képviselője kedden első ízben tárgyalt Minszkben az orosz elnöki hivatal képviselőjével.
Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-kór és és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói Eredményeiket az Archives of Gerontology and Geriatrics című folyóiratban publikálták.
Az elmúlt héten újabb megdöbbentő ténnyel szolgáltak a statisztikusok: 2017 januárja és júniusa között Ukrajna lakossága 117,5 ezer fővel csökkent, és 42 millió 467 ezer főt tett ki. A számok azonban senkit sem hatottak meg a közéleti szereplők közül, pedig kívánkozik a kérdés: meddig pusztul még a lakosság és miért?
Trotil töltetű, detonátorral és időzítővel felszerelt robbanószerkezetet fedeztek fel a hatóságok a Kárpátaljával szomszédos, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhely városban, egy fürdőhely melletti gyalogoshíd alatt – jelentette szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
A 6. forduló nem hozott túlzott változásokat az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, az éllovas Dinamo Kijev a Sztal Kamenszkoje ellenében, míg az üldöző Sahtar Donyeck az Olimpik ellen gyűjtötte be magabiztosan a három bajnoki pontot.
Ismeretlen hackerek újabb kibertámadást indítottak ukrán állami intézmények és fontos infrastrukturális létesítmények informatikai rendszerei ellen – figyelmeztetett szerdán honlapján a CERT-UA, az információvédelmi különleges szolgálat.
Mindennapi menetrend szerinti buszjáratot indítanak Ungvárról Kijevbe – olvashatjuk a pershij.com.ua hírportálon.
A modern történelem során soha nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet Európában mint jelenleg, az illegális bevándorlás nyomán – jelentette ki Szijjártó Péter szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
End of content
End of content