Aranyősz fesztivál Csonkapapiban
Megállni a rohanásban és időt szánni egymásra – ettől a céltól vezérelve szervezett Aranyősz fesztivált a KMKSZ ISZ Csonkapapi Alapszervezete október 14-én a tóháti településen.
Megállni a rohanásban és időt szánni egymásra – ettől a céltól vezérelve szervezett Aranyősz fesztivált a KMKSZ ISZ Csonkapapi Alapszervezete október 14-én a tóháti településen.
Mivel Ukrajna megsérti az Európai Unióval (EU) kötött társulási megállapodásban foglaltakat, ezért az EU-Ukrajna Társulási Tanácsnak napirendre kell tűznie ezt a tényt decemberben esedékes ülésén, ugyanis az ukrán oktatási törvény nem erősíti, hanem megsérti a kisebbségek közösségi jogait – jelentette ki Szijjártó Péter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében hétfőn.
A TSZN tévécsatorna Kárpátalján forgatott, mégpedig a Beregszászi Járási Kórházban, melyet tömegesen hagynak el a dolgozói. Az újságírók Szlovákiába is elutaztak, hiszen ebbe az országba vándorol ki a legtöbb egészségügyi dolgozó.
Kijevben számítottak a vitákra és a kritikákra az oktatási törvény módosítása kapcsán – mondta el Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az M1-nek adott exkluzív interjúban.
„Mérföldkőhöz érkeztél, egy újabb útra léphetnél, / Mielőtt tovább indulnál, állj meg kicsit, s gondold át, / Ki az, ki ilyenné formált?” –zengett Beregszász főterén október 14-én délután közel ötszáz fiatal jelenlétében. Az alkalmat a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) hívta életre a reformáció ötszázadik évfordulójának méltó megünneplése céljából.
A műanyagok használatának visszafogására szólított fel Sir David Attenborough brit természettudós, dokumentumfilmes új televíziós sorozatának, A kék bolygó 2-nek a bemutatásakor.
Október 15-én megyénk határőrei kétszer is megakadályozták a kábítószerek Kárpátaljára való behozatalát – jelenti a mukachevo.net hírportál.
Meteorológiai kuriózum az Ophelia hurrikán, amely hétfőn éri el a Brit-szigeteket, mert a tudományos adatgyűjtések szerint nem volt még ilyen erős, Európa felé tartó hurrikán – mondta Tóth Tamás, az M1 aktuális csatorna meteorológusa az MTI-nek vasárnap.
A Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége (KFMVSZ) szakmai fórumot rendezett tagjai részére a beregszászi Rákóczi-főiskolán október 13-án.
1997. október 15-én indult el küldetésére a Cassini-Huygens-űrszonda, melynek feladata a Naprendszer hatodik bolygójának, a Szaturnusznak és egyik holdjának, a Titánnak vizsgálata, illetve egy leszállóegységnek a Titánra eljuttatása volt.
End of content
End of content