Mégsem halt ki a Lord Howe-szigeti botsáska
Amikor 1918-ban a Makambo gőzhajó roncsáról házi patkányok özönlötték el a Lord Howe-szigetet, rengeteg
Amikor 1918-ban a Makambo gőzhajó roncsáról házi patkányok özönlötték el a Lord Howe-szigetet, rengeteg
Nem véletlen, hogy az illóolajok, illetve az illatterápia egyre nagyobb figyelmet kap, ha természetes gyógymódokról van szó. Egyre több kutatás igazolja, hogy nagyon is hasznosak, és a migréntől a hormonális egyensúly zavaraiig rengetegféle betegség kezelhető velük.
Magyarország megerősödésének az egész magyar nemzet a nyertese, hiszen azzal, hogy Magyarország erős országgá vált, és a magyar gazdaság stabil növekedési pályára állt, nemcsak a Magyarországon élő magyarok, hanem a külhoni magyarok is rendkívüli módon meg tudnak erősödni – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságélénkítő programjának nyertes pályázói…
Pályafutása végéig szóló szerződést kötött az FC Barcelonával Andrés Iniesta, a klub világ- és Európa-bajnok futballistája.
Svájci kutatók ezzel a megállapításukkal megoldották az egyetlen kitörés alkalmával több mint 1000 köbkilométer anyag kilövellésére képes tűzhányók egyik nagy rejtélyét.
Ellentétes az ukrajnai rendezésről megkötött minszki megállapodásokkal a Donyec-medence visszacsatolásáról szóló ukrán törvénytervezet, annak az a kitétele pedig, amely agresszornak nevezi Oroszországot, elfogadhatatlan – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
Bejelentés érkezett október 5-én 22 óra 40 perckor a rendőrség ügyeleti részlegére arról, hogy Ungváron, a Poljova
Ukrajna hét nyugati régiójában összesen százkilencvenöt település maradt áram nélkül október 6-ra virradóra – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Az Európa Tanács (ET) főtitkára osztja Magyarország aggodalmait az ukrán oktatási törvényt illetően.
Folytatódnak a VB-selejtező csoportok küzdelmei. Pályára lép az olasz, az ukrán és többek között a spanyol válogatott is.
End of content
End of content