Két fiatalt gázolt halálra egy részeg sofőr
Tragikus baleset történt a Técsői járásban, mely két fiatal életét követelte – olvashatjuk a zak-kor.net hírportálon. Az eset kapcsán már megkezdődtek a tárgyalások.
Tragikus baleset történt a Técsői járásban, mely két fiatal életét követelte – olvashatjuk a zak-kor.net hírportálon. Az eset kapcsán már megkezdődtek a tárgyalások.
Mintegy negyven nyomozó kutatja át a vállalat épületét – tájékoztatott a pmg.ua hírportál július 27-én.
Az idén 830 millió forinttal támogatja a kormányzat pályázat alapján a Kárpát-medencében működő külhoni magyar vállalkozókat – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
A hétvégén 32. alkalommal kerül sor a Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, ahol folytatódhat a világbajnoki címért harcoló brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) csatája.
Ismét károkat okoztak a viharok július 24–25. között a megyében. Az erős szél többfelé fákat csavart ki – számolt be a mukachevo.net hírportál. Számos elektromos készülék is a villámok áldozatává vált.
Megyeszerte nagy erővel folytatódik a Tiszta Kárpátalja munkája. A csapat a régi helyszínek mellett új területeket tesz szebbé, tisztábbá. A napokban az önkéntesek többek között ismét jártak a Vereckei hágónál, ahol újfent sok szemetet gyűjtöttek össze. A csapat az elmúlt időszakban járt a Tiszaújlaki Turul- emlékműnél, a nagyszőlősi Kankó vár romjainál, a mezőgecsei Kajdy-kúriánál, és…
Pénteken indul útnak a Nemzetközi Űrállomás új triója, köztük az Európai Űrügynökség űrhajósa.
A legtöbb emberbe már kisgyerekkorban belenevelik, hogy egyen sok zöldséget, gyümölcsöt és gabonafélét, mert akkor lesz egészséges, ám egy nemrégiben végzett vizsgálat arra hívja fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem mindegy, ezek közül pontosan mit is választunk, van, amivel ugyanis többet ártunk, mint használunk.
A határokon átívelő nemzetegyesítés magyar irodalom nélkül nem lehetséges – jelentette ki az Országgyűlés alelnöke szerdán a Fejér megyei Isztiméren, a Kárpát-medencei irodalomtanárok ötödik találkozóján.
Kínai kutatók kifejlesztettek egy karkötőt, amely begyűjti a csukló mozgásakor keletkező biomechanikus energiát, amelyet át lehet alakítani elektromossággá és fel lehet használni elektronikai eszközök akkumulátorának feltöltéséhez.
End of content
End of content