Luca-napi varázslások
December 13.: „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja” – tartja a mondás.
December 13.: „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja” – tartja a mondás.
Oroszország békeszerződés megkötésére, kompromisszumra fog törekedni Japánnal, álláspontja szerint a két ország között nincs területi vita – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nippon TV (NTV) japán televíziónak és a Jomiuri Sinbun című napilapnak adott, az orosz hírügynökségek által kedden ismertetett interjújában.
Az ukrán és a szomszédos országok határrendészeti szervei között kiépült együttműködésnek, információcserének köszönhetően nőtt a bűnmegelőzés hatékonysága vidékünkön – olvasható a Zakarpattya online hírportál december 8-i bejegyzésében a Munkácsi Határőr-parancsnokság sajtóközleményeire hivatkozva.
A cink fontos eleme az egészséges táplálkozásnak, mivel szükséges a sejtek és az immunrendszer megfelelő működéséhez. Éppen ezért cinkhiány esetén mindenképpen gondoskodjunk a megfelelő bevitelről illetve pótlásról!
A Kijev–Csap autóút kárpátaljai szakaszának talán a leghírhedtebb része a Beregrákost átszelő út, amelyen szinte hetente történnek kisebb-nagyobb balesetek.
Felsődomonyai (onokovci) katona vesztette életében Dnyipro (korábban Dnyipropetrovszk) városában. A gyászhírről a Trubyna portál számolt be december 12-én.
A hírt a Prosud projekt közölte Facebook-oldalán hétfőn.
Törvényjavaslatot nyújtottak be parlamenti képviselők a Gergely-naptár ukrajnai bevezetéséről december 6-án – adta hírül a Zaholovok.com.ua internetes hírportál.
Az elmúlt héten jelentősen megnövekedett az influenzás és a heveny légúti megbetegedések száma a megyében – közölte a pmg.ua hírportál december 12-én Viktoria Timcsiknek, az egészségügyi minisztérium Kárpátalja Megyei Laboratóriumi Központjának járványügyi fertőzésekkel és fertőző betegségek megelőzésével foglalkozó osztálya vezetőjének nyilatkozatára hivatkozva.
Megtartotta soron következő ülését a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) december 10-én a Rákóczi-főiskolán.
End of content
End of content