Csaknem kétmillió dollárért kelt el a holdporos zsák
Egy New York-i árverésen 1,8 millió dollárért (471,5 millió forintért) adták el csütörtökön azt a cipzáras zsákot, amelyben az Apollo-11 űrmisszió holdkőzeteket hozott a Földre.
Egy New York-i árverésen 1,8 millió dollárért (471,5 millió forintért) adták el csütörtökön azt a cipzáras zsákot, amelyben az Apollo-11 űrmisszió holdkőzeteket hozott a Földre.
Semjén Zsolt szerint „nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) mini-Máértnek is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
Kétnapos gyászt hirdetett Kárpátalján Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója pénteken a kelet-ukrajnai harcokban a héten elesett két kárpátaljai katona emlékére.
„Azzal kapcsolatban kérném a véleményét, vajon örökölhet-e az egyik élettárs a másik halála esetén. Azt mondják, erre nincs lehetőség, holott a két ember évek óta él egymás oldalán, együtt csinosítgatják közösen vásárolt házukat, együtt kezelik a megtakarításaikat. Nem igazságos megfosztani őket az öröklés lehetőségétől! Mit tanácsolna nekik?”
Július 21-én, pénteken is marad térségünkben a fülledt meleg. A gomolyfelhő-képződés mellett lokálisan már záporok, néha egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. Napközben 30–37 fok között alakul a hőmérséklet. Nem várható fronthatás.
A napokban megkezdte a felkészülést a bajnoki idényre az utóbbi három év során egyformán a bajnokság második helyén végző Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapata.
Asztélyi lakosok értesítették a határőröket arról, hogy a határszakaszon ismeretlen személyek cigarettát próbálnak átcsempészni Magyarországra — adta hírül a Mukachevo.net július 18-án.
A Mexikói-öbölben megtalálható Escarpia laminata nevű csőféreg 300 évig is élhet, ezzel az egyik leghosszabb élettartamú élőlény a Földön. A valaha élt legöregebb állat 507 éves volt.
Az elmúlt héten megyénk szinte valamennyi határ menti településén nagy érdeklődést váltott ki a külföldi állampolgárok Ukrajna területén való tartózkodására vonatkozó szabályzat betartása.
Július 18-án a déli órákban bejelentés érkezett a huszti tűzoltóságra, miszerint a Velététől (Велятино) nem messze lévő szeméttelepen tűz ütött ki – írja a zak-kor.net hírportál.
End of content
End of content