Nemzetközi elsősegélynyújtó versenyt szerveztek Beregszászban
Második alkalommal rendezte meg az Ukrán Máltai Szeretetszolgálat az önkéntes mentősök nemzetközi versenyét.
Második alkalommal rendezte meg az Ukrán Máltai Szeretetszolgálat az önkéntes mentősök nemzetközi versenyét.
Az alvás nagyon fontos szervezetünk számára, ilyenkor pihen és regenerálódik a testünk – de vajon létezik olyan, hogy valaki túl sokat alszik?
A földi élet eredetét kutató robotizált űrmissziót indít útjára helyi idő szerint csütörtök este (közép-európai idő szerint péntek hajnalban) az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), amelynek OSIRIS-REx űrszondája a tervek szerint több milliárd éves űrport fog begyűjteni a Bennu aszteroida felszínéről.
Szerda késő este a Liberty Media megerősítette, két lépcsőben felvásárolja a Forma–1-et. Bernie Ecclestone ügyvezető igazgató marad, Chase Carey az új elnök – a mostani a sportág történetének egyik legnagyobb üzlete.
Kutatások igazolják, hogy akik rendszeresen fogyasztanak zöld teát, nem csak egészségesebbek, de gyorsabb az anyagcseréjük, és sportolás közben is több kalóriát égetnek el. De pontosan hogyan kell fogyasztani ezt a „csodaitalt” ahhoz, hogy a legoptimálisabb hatást érjük el vele?
„Felkeltem ma reggel, és azt látom magam körül: minden, amire ránézek, mosolyog és örül…. Hisz ünnep van ma! És ez az ünnep mindenki számára ajándék. Nem az a fontos, hogy hol töltjük, hanem az, hogy kivel.” Ezekkel a szavakkal köszöntötték az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola régi és új diákjait a szeptember elsejei tanévnyitón.
Bombariadó miatt vonultak ki csütörtökön Kijevben a hatóságok az ukrán elnök, Petro Porosenko tulajdonában lévő Roshen csokoládégyár négy márkaüzletéhez és valamennyi édességárusító pontjához.
Moszkva felháborodásának adott hangot az Oroszország ellen „az ukrán válság ürügyén” bevezetett amerikai szankciók kiterjesztése miatt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán telefonon tárgyalt amerikai hivatali partnerével, John Kerryvel.
Az erős magyar állam léte alapvető fontosságú a magyarság megmaradásához – erről beszélt a honvédelmi miniszter a szigetvári Zrínyi Napok keretében szerdán megtartott nemzeti kegyeleti emlékülésen a baranyai városban.
Krónikus derékfájásra sokan csupán a tüneteket enyhítő fájdalomcsillapítókat vagy nem túl hatékony étrend-kiegészítőket fogyasztanak.
End of content
End of content