Meggyilkoltak egy közismert férfit Técsőn
Ismeretlen tettesek meggyilkoltak egy helyi, harminckilenc éves tekintélyes személyt Técsőn – tájékoztat a pmg.ua hírportál május 22-én.
Ismeretlen tettesek meggyilkoltak egy helyi, harminckilenc éves tekintélyes személyt Técsőn – tájékoztat a pmg.ua hírportál május 22-én.
Öt nappal súlyos balesete után elhunyt a MotoGP 2006-os világbajnoka, Nicky Hayden. A tavalyi szezon óta a Superbike-világbajnokságban versenyző motorost múlt szerdán gázolta el egy személygépkocsi Olaszországban kerékpározás közben.
Először részesült magyar tudós a Nemzetközi Asztronautika Szövetség (IAF) legrangosabb, fiatal kutatóknak adható elismerésében. Az IAF Young Space Leadership Awardot öten kapták meg, köztük Bacsárdi László, a Soproni Egyetem docense, intézetigazgatója – tájékoztatta a Magyar Asztronautikai Társaság (MAT) az MTI-t.
Olaszország egyik legismertebb szentje 1381 körül született az Umbria tartománybeli Roccaporenában, Cascia környékén. Szüleinek évekig tartó imádsága után égi hang jelezte Rita születését, mely azt kérte, hogy a születendő kislányt Ritának (jelentése: igazgyöngy) nevezzék. Szülei a hegyek között fekvő birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték Ritát, akinek gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának…
Brutális játék terjedésétől lehetett hallani, ami az online közösségi térben söpört végig, leginkább a fiatalokra jelent veszélyt. A félelmetes „játék” ellen egy történelem szakos tanár mozgalmat is indított.
Remekül szerepeltek a magyar versenyzők a hétvégi budapesti kick-box világkupán: a felnőtteknél 18 arannyal, 18 ezüsttel és 31 bronzéremmel zárták a 38 ország versenyzőit felvonultató viadalt, amelyre rekordszámú 2700 nevezés érkezett.
A Széll Péter rendező által 2005-ben készített dokumentumfilmben az idén januárban, életének 101. évében elhunyt Olofsson Placid bencés szerzetes pap mesél az életéről, kiemelten arról a tíz esztendőről, amit a Gulágon töltött el rabságban, 1946 és 1955 között.
Egy walesi növénytermesztő olyan új chilipaprikát nemesített, mely elfogyasztása életveszélyes anafilaxiás sokkot okozhat. Gyógyító céllal használva viszont kiváló érzéstelenítő. Mike Smith alkotása olyan csípős, hogy a paprikafajták erősségét mérő Scoville-skálán 2,48 millió az értéke. Ez sokkal durvább, mint az eddigi rekorder, a Carolina Reaper nevű paprikáé, mely átlagosan 1.569.300-2.200.000 között van. Összehasonlításképp: a könnygáz értéke…
A kijevi Pecserszk kerületi bíróság engedélyezte, hogy távollétében elítélhessék Mikola Azarovot, aki az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök idejében miniszterelnöki tisztet töltött be – közölte hétfőn Jurij Lucenko ukrán főügyész.
2017. május 5-én immár hetedik alkalommal került sor a Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs, Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyre Budapesten, a Honvéd Kulturális Központ épületében, azaz a Stefánia Palotában.
End of content
End of content