Megjelent a Kárpátikon nagyböjti száma
Nagyböjt idejére jelent meg a kárpátaljai magyar görögkatolikusok folyóirata, a Kárpátikon idei első száma.
Nagyböjt idejére jelent meg a kárpátaljai magyar görögkatolikusok folyóirata, a Kárpátikon idei első száma.
Hirdetésekkel nem terhelt és kevés szuflával beéri az Android telefon fogyasztásából. Sőt, amennyire ez az időjós műfajban egyáltalán lehetséges, még megbízható is.
2016-ban és 2017 első két hónapjában összesen 21 huszonöt év alatti fiatal vetett véget önkezűleg az életének Kárpátalján – tudatta a mukachevo.net március 17-én.
Tűz ütött ki egy családi házban március 19-én a Huszti járási Husztbaranya (Boronyavo) község Gagarin utcájában – adta hírül a pmg.ua hírportál a Kárpátaljai Tűz- és Katasztrófavédelmi Szolgálat közleményére hivatkozva március 20-án.
Vidékünk japán cseresznyefái egyre népszerűbbek az ide érkező turisták körében, akik egyre többször időzítik kárpátaljai utazásukat e pompás díszfa virágzásának időszakára.
Az ukránok 83 százaléka úgy gondolja, hogy keveset keres, miközben csupán 14 százalékuk elégedett az anyagi helyzetével – derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves Rejting ukrán közvélemény-kutató csoport tett közzé kedden.
Az olasz katolikus televíziócsatorna, a Tv2000 március 20-i műsorát Carlo Acutisnak szentelte, annak a tizenöt évesen leukémiában elhunyt milánói fiúnak, akinek boldoggáavatási ügye már a szentszéki szakaszába lépett, és akit az internet védőszentjeként emlegetnek.
Március 25-én Lisszabonban lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőmérkőzésen Portugália legjobbjai ellen. Az összecsapás előtt összegyűjtöttünk egy rövid statisztikát, miként alakultak a magyarok eddigi mérkőzései a luzitánok ellen.
Ma lenne 57 éves a Forma-1 legendás alakja, Ayrton Senna.
17 év felettieknek tartott nagyböjti lelkigyakorlatot március 17–19. között Karácsfalván a Sztojka-líceumban a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ).
End of content
End of content