Tavaszi károk a gyümölcsösökben: a vadkár
A mezőgazdasági termelés egyik előre nem látható tényezője a vadkár.
A mezőgazdasági termelés egyik előre nem látható tényezője a vadkár.
Az ukrajnai kisebbségek jogainak tervezett szűkítése ellen egy hónapja indított aláírásgyűjtési akció menetéről tanácskozott, és a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos időszerű kérdéseket tekintett át soros ülésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombaton Nagyszőlősön.
Márciusban az oroszlánoké, párducoké és tigriseké a főszerep a NatGeo Wild-on, a természetfilm-csatorna ugyanis immár hetedik éve rendezi meg Nagymacskák hónapja elnevezésű programsorozatát. A tematikus hónap célja, hogy felhívja a figyelmet a kihalás szélére került nagymacskák védelmére, és ismeretterjesztő filmek által bemutassa az egyes fajok életét és küzdelmeit a vadonban.
Kitüntették Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt a Johannita Rend idei évnyitó fogadásán.
Vidékünk híres borkülönlegességeiről. Nem csoda hát, ha a kárpátaljai városokban több borfesztivált is rendeznek évente.
Ismerős lehet az érzés: megveszünk egy remek szempillaspirált, de nem használhatjuk jól sokáig, mert a szálak beletapadnak a festékbe. Van azonban egy trükk arra, hogy ne így legyen.
A sütéshez használt edények, tepsik, muffinformák, sőt az üvegből készült eszközök is elkopnak idővel. Foltok alakulnak ki rajtuk s úgy festenek egy idő után, hogy ránézésre a kukában lenne a helyük. Néhány egyszerű házi praktikával azonban lehetséges az edények folttalanítása – s ismét újszerűek lesznek!
Új ásványra bukkant egy amatőr kutató Rudabányán, a Nemzetközi Ásványtani Társaság (IMA) új ásványfajnak fogadta el, a neve Rudabányait lett – közölte a miskolci Herman Ottó Múzeum szombaton az MTI-vel.
Évtizedek óta folyik a vita arról, hogy a csecsemő világra jövetelét követően mennyi idővel ajánlott elszorítani, majd elvágni a köldökzsinórt. Friss kutatások szerint egyáltalán nem kell vele sietni.
A MAVEN űrszonda be nem tervezett manővert hajtott végre a héten, hogy a közeljövőben elkerülje az ütközést a marsi Phobosz holddal.
End of content
End of content