Ideg-, immun- és izomrendszeri betegségeket kutató program indult Szegeden
Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással járó betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program indult Szegeden uniós támogatással.
Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással járó betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program indult Szegeden uniós támogatással.
A vadon élő afrikai elefántok egy friss kutatás eredményei szerint az emlősök között a legrövidebb időt töltik alvással.
A szülői támogatás nagyon fontos a gyerek életében az első szerelem felbukkanásakor is, íme 8 tanács a szülőknek.
A legjobb nyolc közé sem jutott be a bajnoki címvédő Ungvári FC a megyei téli kupában.
Míg a német szociáldemokraták (SPD) a múltról veszekednek, a kereszténydemokraták (CDU) Németország jövőjével foglalkoznak, és a biztonság, a fegyelmezett költségvetési politika és a szociális piacgazdaság fenntartásának garanciáját jelentik – mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke szerdán pártja hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén elmondott beszédében.
Az iglu alakú mini hotel a Bukovel üdülőközpont területén található, melyet az extrém időtöltést kedvelő pároknak alakítottak ki.
Nagy-Britannia és Lengyelország új alternatívát javasol Kijevnek a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére a minszki folyamat és a normandiai négyek tárgyalásai helyett – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Witold Waszczykowski lengyel, Boris Johnson brit és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter közösen tartott szerdán Kijevben.
A vízummentesség megadása az ukrán állampolgárok számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy Ukrajna szorosabb kapcsolatba kerüljön az Európai Unióval, az európai értékközösséggel – írta Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.
A készüléket a Legjobb Mobileszköz kategóriában díjazta a GSMA az idei Mobil Világkongresszuson.
Egy rajongó javaslatára különleges Lego-készlettel tiszteleg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) történelmének híres kutatónői előtt a dán játékkockagyár.
End of content
End of content