Tavaly közel 278 ezren látogattak el a munkácsi várba
Az elmúlt évben 277 722 látogatója volt a munkácsi várnak, ami 223,4 %-kal több, mint 2015-ben volt (124 290 személy) – közölte a pmg.ua hírportál.
Az elmúlt évben 277 722 látogatója volt a munkácsi várnak, ami 223,4 %-kal több, mint 2015-ben volt (124 290 személy) – közölte a pmg.ua hírportál.
Tavaly jelent meg az a figyelemre méltó tanulmány, amely leírta, hogy van egy szövetszerveződés bennünk, amit korábban még nem felfedeztek fel, s amelyről mára kiderült, hogy valójában egy teljesen új szerv.
Míg a régebbi pszichológiai elméletek többnyire az anya szerepét hangsúlyozzák a gyerek nevelése és későbbi pszichés egészsége szempontjából, az utóbbi években egyre több kutatás emeli ki az apa szerepét. Nemrég egy huszonöt éven keresztül tartó, követéses vizsgálat igazolta, hogy kevesebb problémával küszködnek azok a kiskamaszok, akiknek apja csecsemőkorukban élvezte az apaszerepet.
A Demokratikus Kezdeményezések Alap és az Olekszandr Razumkov Ukrán Gazdasági és Politikai Kutatóközpont közvéleménykutatást végzett az országban, melynek során arra kérdeztek rá, mit tartanak az ukránok az elmúlt év legfontosabb társadalmi eseményének – olvasható a Golos Karpat hírportálon.
A január 12-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán díjazzák az Év gólját is, ahhoz azonban, hogy kiderüljön, melyik lesz az, az Önök segítségére van szükség. Az Év gólját ugyanis a szurkolók választják meg, a szavazók között pedig egy páros belépőt sorsolunk ki a gálára.
Az ukrajnai humanitárius válság láttán a Szentatya konkrét segítséget nyújt a lakosságnak.
Sarkvidéki eredetű levegő éri el Kárpátalját január 6-án és 7-én, melynek következtében jelentős lehűlés tapasztalható.
2017 elejétől számos új törvény lép életbe Ukrajnában. Ezekről az újításokról készített összefoglalót a tsn.ua hírportál január elsején.
Kijevben külön temetőt kellene létrehozni a külföldön eltemetett „nagy ukrán hazafiak” földi maradványai számára – javasolta kedden Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter Facebook-oldalán.
Ahogy egyre több piszkos igazság derül ki mesterséges kozmetikumainkról, ahogy egyre gyakoribbak a különböző bőrproblémák, például az ekcéma, pattanások és a pikkelysömör, úgy fordul figyelmünk a natúrkozmetikumok felé.
End of content
End of content