Mérsékletességre intett Ferenc pápa
Ne hagyjuk magunkat uralni az anyagi javaktól! – ezt mondta Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
Ne hagyjuk magunkat uralni az anyagi javaktól! – ezt mondta Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte az idei Forma-1-es világbajnokságot, miután a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon másodikként ért célba háromszoros vb-győztes csapattársa, a brit Lewis Hamilton mögött.
Hivatalosan is szerződést kötöttek azokkal a kárpátaljai magyar mezőgazdasági vállalkozókkal és farmergazdaságokkal, akik az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program keretében sikeresen pályáztak magyarországi támogatásra. A rendezvényt november 26-án tartották a Rákóczi-főiskola átriumában.
Az aromateráoiás olajok jó hatással vannak a testünkre és a lelkünkre, hangulatunkra egyaránt, ráadásul sokféle módon felhasználhatjuk őket. Hogyan alkalmazhatjuk az illóolajokat, és milyen problémák esetén milyen módszer a legelőnyösebb?
Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A WIWE elnevezésű készülék ezrek életét mentheti meg.
Magyar találmány az intelligens bevonat – nemcsak vízlepergető, hanem öntisztuló is a szegedi tudóscsapat által fejlesztett felület.
„Behívót kaptam sorkatonai szolgálatra.
A hajdina, Fagopyrum esculentum, más néven pohánka, tatárka, hrecska a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes szilikát tartalmú magját a búzához hasonlóan fogyasztják. Magjainak színe fekete vagy barnás. Az íze is kellemes, de lássuk a gyógyhatásait!
Tanulni kell az elhurcoltak szenvedéséből, erőt meríteni bátorságukból, a túlélők utat mutatnak nekünk – hangoztatta Kucsák László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, a második világháború végén Szovjetunióba hurcolt sok százezer magyar politikai rab és kényszermunkás emléknapja alkalmából tartott rendezvényen.
„Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, melyeket szoptál.
End of content
End of content