Elvihető-e a személyi akta a személyzeti osztályról?
„Elbocsátottak az állami vállalattól, ahol éveken át dolgoztam.
„Elbocsátottak az állami vállalattól, ahol éveken át dolgoztam.
A külföldön bejegyzett gépkocsik ukrajnai tulajdonosainak mára, november 12-ére meghirdetett békés tiltakozó akciója az ungvári ukrán–szlovák határátkelőn nem a tervezett időpontban, 9.00 órakor, hanem közel fél órás késéssel kezdődött meg.
A DNS-javítás eddig ismeretlen lehetőségeihez jutottak közelebb az ELTE kutatói.
Az őszi-téli nyirkos, hideg időszakban gyakoribbak a náthás, torokfájós megbetegedések, így ilyenkor különösen fontos, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az immunrendszerünk jól működjön.
A városháza közelében, illetve a Dosztojevszkij utcában kapott helyet az a két tematikus libaszobor, melyeket november 10-én avattak fel Andrij Baloga polgármester jelenlétében – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A laudáció magyarul dicséretet, védőbeszédet jelent. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Milován Sándort laudálhatom, szívesen teszem. Büszke vagyok arra, hogy Sándor évtizedek óta harcostársam, atyai jó barátom.
A Kijevi Pecserszka Lavrában november 9-én hirdették ki az Ukrajna hét csodája: történelmi települések címmel kiírt pályázat eredményeit – olvasható a Zakarpattya online bejegyzésében.
Nemsokára elkészül a megye első hospice háza, melyben a betegek egészségügyi felügyelet mellett tölthetik el utolsó napjaikat, és enyhülést találhatnak szenvedéseikre. Korábban az építésre szánt pénznek nyoma veszett, ezért Hennagyij Moszkal kormányzó személyesen ellenőrizte a munkálatok folyamatát – adta hírül a vynohradivnews.in.ua október 31-én.
„Megoldható, hogy külön, saját számla alapján fizessék a közüzemi szolgáltatások díjait az anya és a fia, akik ketten élnek az általuk privatizált lakásban?”
Egy perc leforgása alatt közel száz műanyag flakon kerül át a szomszédos Magyarországra az áradó Tiszán – olvashatjuk a goloskarpat.info hírportálon.
End of content
End of content