Parkolót létesítenek a munkácsi vár mellett
A Munkácsi Városi Tanács döntött a vár melletti parkoló megépítésének ügyében – adta hírül a pmg.ua hírportál május 26-án.
A Munkácsi Városi Tanács döntött a vár melletti parkoló megépítésének ügyében – adta hírül a pmg.ua hírportál május 26-án.
„Az ingatlanberuházó felajánlotta, hogy a költségeink csökkentése érdekében adásvételi szerződés helyett ajándékozással adja át számunkra a lakásunkat. Milyen problémáink származhatnak ebből a későbbiekben? Például előfordulhat, hogy az építtető visszavonja az ajándékozási szerződést?” – Mindenekelőtt szögezzük le: az ajándékozási szerződést alapvetően az különbözteti meg a polgárjogi szerződések többségétől, hogy az abban foglaltak ingyenesek, vagyis az ajándékozónak…
Több milliárd forint értékű infrastrukturális és gazdaságfejlesztési beruházások, programok indulnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa, illetve Kárpátalja térségében – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a beregi településen szombaton.
Futóversenyt rendeztek az ukrajnai határőrök számára az ungvári Bozdos parkban – közölte a life.net.ua hírportál május 25-én.
Korcsoportja győztesének választotta az öttagú szakmai zsűri a sárosoroszi Holozsay Esztert a Duna közszolgálati csatorna komolyzenei tehetségkutató műsorában.
Az ókori görög városban, Sztageirában ásatásokat végző görög régészek bejelentették, hogy megtalálták Arisztotelész sírját.
Negyven diák intett búcsút iskolájának, tanárainak és diáktársainak a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium udvarán május 27-én.
A Pásztor Ferenc Közösségi Ház és Plébánia udvarán sportpályát avattak a közelmúltban a beregszászi hívek.
Beregszász több iskolájában május 27-én szervezték meg a ballagási ünnepséget. A 6. számú iskola huszonkét kilencedik osztályt végzett tanulója is ezen a napon búcsúzott szeretett iskolájától, tanáraitól, diáktársaitól és György Csaba osztályfőnöktől.
Lázár János közlése szerint bár több európai uniós tagállam is Magyarországra akar visszaküldeni bevándorlókat, ide nem lehet visszatoloncolni senkit, Görögországba kell küldeni az embereket.
End of content
End of content