A szülői jogától megfosztott személynek is kell majd tartásdíjat fizetnie
Azoknak a személyeknek is kell majd tartásdíjat fizetniük gyerekeik után, akiket megfosztanak szülői jogaiktól.
Azoknak a személyeknek is kell majd tartásdíjat fizetniük gyerekeik után, akiket megfosztanak szülői jogaiktól.
A munkácsi Győzelem parkban szervezte meg az ukrajnai fagylaltgyártó, a Rugy társaság május 15-én nagyszabású rendezvényét, melyen a szervezők szerint több mint tízezren vettek részt – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A város történetében először rendeztek üzleti fórumot Munkácson.
Ukrajna stratégiai feladata, hogy lépésről lépésre haladva felszabadítsa az Oroszország által megszállt Krím félszigetet – jelentette ki Petro Porosenko elnök szerdán, a krími tatárok 1994-es sztálini kitelepítésének évfordulóján a kijevi operaházban.
Az Egyesült Államok és szövetségesei készek fegyvereket szállítani a nemzetközileg elismert líbiai kormánynak az Iszlám Állam és más terrorista szervezetek elleni harchoz. Erről a Bécsben hétfőn tartott nemzetközi konferencián döntöttek a 24 országot képviselő küldöttek. Az M1-en megszólaló szakértő szerint ez veszélyes megoldás ugyan, de egyelőre nincs jobb.
A magyar nyelvi érettségi lehetőségeiről tanácskoztak május 17-én a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Fiókintézetének irodájában.
A híresztelésekkel ellentétben nem mondott le ukrán állampolgárságáról, és nem lett orosz állampolgár a kijevi hatalomváltó Majdan-tüntetések miatt Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt államfő – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Vitalij Szergyuk, a volt elnök ügyvédje.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete az Együtt Nagyberegért Civil szervezettel közösen első alkalommal tartott Családi és Kézműves Napot Nagyberegen. Az alkalomra május 14-én került sor. A borús idő ellenére mintegy 350-en vettek részt a programon. A családi nap sikerét bizonyítja, hogy nemcsak a helyiek látogattak el az eseményre, hanem a környékbeli falvakból, valamint Beregszászból is…
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékének Angol Tanszéki Csoportja tudományos diákköri konferenciát szervezett május 17-én.
Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos elmondása szerint a kárpátaljai ukrán tannyelvű iskolák tanulói körében megnövekedett az érdeklődés a magyar nyelv elsajátítása iránt.
End of content
End of content