Vasárnapi üzenet: „A Léleknek gyümölcse: …” Galata levél 5,22
„A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” Galata levél 5,22
„A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” Galata levél 5,22
Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődtek a helyhatósági választások, amelyeken megyei, járási és települési tanácsok, azaz önkormányzatok tagjait, valamint polgármestereket választanak meg.
Hiába az eső, a mindkét autójában motort cserélő Ferrari tervein ez mit sem változtat. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen most abban bízik, a körülmények miatti kavarodás a kezükre játszhat.
Eddig az egészségtelen táplálkozás volt a probléma, de úgy tűnik, hogy egyre inkább a másik végletbe csapunk át.
Már 2016-ban elkezdődhet az egységes elektronikus betegnyilvántartás és elektronikus egészségügyi kórlap bevezetésével kapcsolatos projekt – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál október 18-án Olekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszterre hivatkozva.
Október 17-én került átadásra a beregszászi járási Beregdédában a Keleti Partnerség program keretében felújított görögkatolikus paplak, valamint felavatták a település névtábláját.
Három, az Európai Unió Keleti Partnerség programja által megújult oktatási-nevelési intézményben a program keretében elvégzett fejlesztések átadására került sor október 21-én. A projekt keretében a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskolában, a Beregrákosi Óvodában és a nagyszőlősi járási Gyula épülő óvodájában került sor nagyobb lélegzetvételű fejlesztésre.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa ünnepi fogadás keretében emlékezett meg a magyar nemzet sztálinista diktatúra elleni forradalmának és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharcának 59. évfordulójáról.
A megye 53 ezer járványos gyermekbénulás elleni vakcinát kapott – adta hírül a mukachevo.net hírportál október 22-én Tetjana Miconak, a megyei egészségvédelmi főosztály vezetőjének nyilatkozatára hivatkozva.
Az immár sokadik alkalommal megrendezett lembergi csokoládéünnepen megrendezték az ukrajnai országos BISCOTTI chef – 2015 cukrászversenyt.
End of content
End of content