Ismét kárpátaljai katonát temettek
Vaszil Pojda, a 128-as egység önkéntes katonája harci feladatai teljesítése közben Sztanicja Luhanszka alatt vesztette életét – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Vaszil Pojda, a 128-as egység önkéntes katonája harci feladatai teljesítése közben Sztanicja Luhanszka alatt vesztette életét – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Olyan forró nyár áll a hátunk mögött, amilyenre szülőföldünk legidősebb lakosai sem emlékeznek. Június első felében is hőség honolt vidékünkön, a július, majd augusztus nagy része pedig olyan forró és száraz volt, mintha nem is a mérsékelt éghajlatú Kárpát-medencében, hanem a szubtrópusi övben élnénk. S a szeptember is hőséggel köszöntött be…
Legjelentősebb államférfijaink közé tartozott. Már fiatalon bekapcsolódott a reformkor pezsgő politikai életébe, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején pedig katonaként, majd diplomataként szolgálta nemzetünket.
A kárpátaljai magyar társadalomnak – mint minden társadalomnak – szüksége van (lenne) egy erős középosztályra, ezen belül egy erős és a magyarság iránt elkötelezett vállalkozói rétegre, hogy a nemzetrészünk által lakott vidékeken működtetve cégeiket, minél több magyar munkavállaló számára biztosítsanak megélhetést, s közösségünk gazdasági támaszai is legyenek.
A Karpatszkij Objektív újságírója a közelgő helyhatósági választások előtt aktuális kérdésekről faggatta az ungvári járási rendőrfőnököt a hetilap e heti számában megjelent cikkében.
A Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakember továbbképzést hirdetett a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A kétéves levelező képzésre már valamilyen szakirányú főiskolai (BA/BSc) vagy egyetemi (specialist/magiszteri) szintű oklevéllel jelentkezhettek a kárpátaljaiak.
Három újabb miniszoborral gazdagodik a megyeszékhely szeptember 25. és 27. között az Ungvári Napok keretében – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A civil szervezetek állami szervekkel való együttműködése volt a Visegrádi Civil Híd Ukrajnának elnevezésű projekt harmadik tréningjének témája – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A testi-lelki egészség megőrzésének legfontosabb tudnivalóit foglalja össze huszonöt fejezetben a Sokszínű egészségtudatosság – Értsd, csináld, szeresd! című tanulmánykötet, amelyet pénteken mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
Itt az ideje, hogy feltöltsük vitaminraktárainkat a hidegebb időkre. A piacon még ősszel is bőven kaphatunk olyan idényzöldségeket és -gyümölcsöket, amelyekből színes és vitamindús ételeket készíthetünk.
End of content
End of content