Elsőként jutott át magyar vitorlás az Északnyugati átjárón
Először hajóztak át magyarok az Északnyugati átjárón: Balaton Zoltán és családja 11 méter hosszú vitorlásukon tették meg a csaknem 4000 kilométeres utat.
Először hajóztak át magyarok az Északnyugati átjárón: Balaton Zoltán és családja 11 méter hosszú vitorlásukon tették meg a csaknem 4000 kilométeres utat.
A kijevi körzeti közigazgatási bíróság törvénytelennek és érvénytelennek minősítette az energia- és közműszabályozásért felelős nemzeti bizottság által 2015. február 26-án elfogadott lakossági villanyáram díjáról szóló törvényt – közölte a Novini Zakarpattya hírportál szeptember 20-án.
Az ukrán államfő szerint a fegyvernyugvás önmagában nem elég a békéhez, az orosz fegyvereseket, illetve a Moszkva által támogatott „terroristákat” is ki kell vonni Ukrajna területéről. Ezt Petro Porosenko azon a sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet hétfőn az ukrajnai látogatáson tartózkodó Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott.
Bár a híradások szerint egyre kevesebb a fegyverropogás Kelet-Ukrajnában, mégis újabb kárpátaljai áldozat híre érkezett a terrorellenes műveletek helyszínéről.
Egy aknaszlatinai asszony bejelentést tett a járási rendőrkapitányságon, miszerint élettársa bántalmazza őt.
Vitalij Klicsko jelenlegi kijevi főpolgármestert indítja újra a posztért az október 25-i helyhatósági választásokon az ukrán elnök, Petro Porosenko pártja. A szakadárok továbbra sem tettek le arról, hogy az általuk ellenőrzött területeken más időpontban saját választásokat rendezzenek.
A Mercator-hálózat olyan nemzetközi szakember- és kutatóhálózatot tömörítő többnyelvűségi platform, melynek kiemelt feladata, hogy a nem domináns kisebbségi nyelveket használó közösségek, valamint az európai döntéshozatali szervek közötti párbeszédet elősegítve ráirányítsa a nyilvánosság figyelmét e nyelvek szociális, gazdasági és kulturális jelentőségére.
Tisztújító és beszámoló közgyűlést tartott szeptember 19-én Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE). A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megrendezett eseményen az egyesület elnöksége mellett számos nagycsalád képviseltette magát.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint sokan hálásak lesznek majd Orbán Viktor magyar kormányfőnek az uniós külső határ biztosításáért.
Három arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek a magyarok az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
End of content
End of content