Veszélyben a kárpátaljai szórványoktatás – sürgős segítségre van szükség
Szolyván bezárás fenyegeti a négy alsós magyar csoportot.
Szolyván bezárás fenyegeti a négy alsós magyar csoportot.
Bár az elmúlt időben érkeztek aggodalomra okot adó hírek Kárpátalja biztonsága szempontjából, a kormányzó kinevezésével az ukrán kormány világos jelét adta annak, hogy komolyan gondolja a rend biztosítását a térségben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség augusztus utolsó hétvégéjén kirándulást szervezett, melynek úti célja Szatmárnémeti és Kolozsvár volt.
Az Ukrán Miniszteri Kabinet augusztus 12-én kelt 587. sz. rendelete értelmében jóváhagyták a 2015 őszén sorkatonai szolgálatra behívandó ukrán állampolgárok számára folyósítandó pénzbeli támogatás kifizetésének rendjét – tájékoztat a transkarpatia.net.
II. Erzsébet királynőé szerdától az évezredes angol-brit monarchia uralkodási időtartamrekordja, amelyet eddig a néhai üknagymama, Viktória királynő tartott 63 évvel, hét hónappal és három nappal.
5 millió forint értékű szállítmányt indított kárpátaljai líceumok megsegítésére szeptember 2-án a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Szeptemberben országszerte átlagosan öt százalékkal nő az alapvető élelmiszerek ára – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál szeptember 6-án.
A biztonsági szolgálat (SZBU) munkatársai gránátvetőkre, gránátokra, füstbombákra és nagy mennyiségű, különböző kaliberű töltényre bukkantak az Ungvár melletti erdőben – adta hírül a mukachevo.net hírportál szeptember 6-án a biztonsági szolgálat sajtóközleményére hivatkozva.
A fejlesztési, építésügyi és kommunális ügyekért felelős minisztérium honlapján megjelent közlemény szerint az energiahordozók és a vízszolgáltatási díjak drágulása, valamint a minimálbér emelkedése következtében szükségessé vált a közüzemi díjak emelése is – adta hírül a mukachevo.net hírportál szeptember 7-én.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 10 cserkésze feledhetetlen 3 hetet tölthetett az Amerikai Egyesült Államokban, augusztusban. Beregszászból, Munkácsról, Csapról és Nagyszőlősről a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Jubileumi Nagytáborába indultak a cserkészek. A tábor ötévente várja találkozóra a világ magyar cserkészeit, ahova Kárpátaljáról utoljára 15 éve juthattak el a táborba, Fillmore-ba, a Sík Sándor Cserkészparkba cserkészeink.
End of content
End of content