Örökre diákunk marad…
„Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele.”
„Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele.”
A Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálata bejelentette, hogy a megyei költségvetésből tizenegy újabb sportpálya létesítését támogatják idén – tette közzé a zaholovok.com.ua hírportál június 9-én.
2015 első felében több alkalommal is ülésezett a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács.
A segítség nem áldozat, hanem hazafias kötelesség, és a szavaknak csak akkor van értékük, ha azokat tettek követik – hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a kárpátaljai magyarság megsegítésére rendezett jótékonysági gálahangversenyen vasárnap, a Pesti Vigadóban.
Sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet a Kijev mellett égő kőolajraktárnál, ahol egy újabb holttestet találtak – közölte pénteken honlapján az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
Rövid munkalátogatás keretében Ungvárra utazott Kiss Antal, a brüsszeli források bevonásáért és a határ menti területek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.
„Teljes pusztulás fenyegeti a tiszaújhelyi kúriát” címmel tettük közzé azt a mukachevo.net hírportálon megjelent írást, mely a tiszaújhelyi egykori nemesi kúria állapotáról szól.
Kigyulladt egy gázvezeték, miután tüzérségi lövedékkel eltalálták az ukrán állásokat támadó oroszbarát szakadárok a Donyeck melletti Avgyijivka település közelében – közölte pénteken Facebook-oldalán Vjacseszlav Abroszkin megyei rendőrfőnök.
1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában írták alá a trianoni békediktátumot. Az igazságtalan diktátum a magyar nemzet történetének máig legnagyobb tragédiája. 2010-ben a Magyar Országgyűlés nagy többséggel a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, az ezt kimondó törvény napra pontosan 90 évvel a diktátum aláírása után lépett hatályba.
A győzelem értékét növeli, hogy Markó Edina szövetségi edző több kulcsjátékosát volt kénytelen nélkülöznie.
End of content
End of content