Közel félmilliárd hrivnyát fizettek ki gyermekgondozási segélyként Kárpátalján
Januártól márciusig Kárpátalja 1 milliárd 229 millió hrivnya összegű támogatást kapott az állami költségvetésből – tette közzé a mukachevo.net hírportál május 5-én.
Januártól márciusig Kárpátalja 1 milliárd 229 millió hrivnya összegű támogatást kapott az állami költségvetésből – tette közzé a mukachevo.net hírportál május 5-én.
Beregszászban megkezdődött az Astra bevásárlóközpont előtti járda útburkolatának teljes felújítása. A munkálatokat a városi útépítő és -karbantartó vállalat dolgozói végzik.
Európának védekeznie kell az illegális bevándorlás ellen – mondta Grzegorz Schetyna, a lengyel külügyi tárca vezetője a Paolo Gentiloni olasz külügyminiszterrel közösen tartott szerda délutáni sajtóértekezleten Varsóban.
A városi tanács május 5-i, soron kívüli ülésén több kérdést vitattak meg a városatyák.
Egyre több ukrán katona veszti életét szerdai ukrán sajtójelentések szerint a kelet-ukrajnai harcok övezetében, az elmúlt 24 órában legalább öten haltak meg.Nő a veszélye annak, hogy a szakadárok nagyszabású offenzívákat hajtanak végre a közeljövőben.
Nagyobb figyelmet kell szentelni a keleti partnerség kezdeményezésnek – hangzott el egy a keleti partnerségről rendezett nemzetközi konferencián szerdán, Budapesten.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) stúdiót fog átadni Ungváron május 28-án. A tervekről Kulin Zoltánt, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Mezőgecse egy magyarok lakta falu Kárpátalján, Szatmárcsekétől 4 kilométerre a Tisza jobb partjától nem messze. Az Árpád-kori település nevét először 1232-ben említik a krónikák. A község a Gecsey család ősi fészke már a 14. században népes és virágzó.
Huszonöt évvel ezelőtt legalizálták Kárpátalján a görögkatolikus egyházat: visszaadták a templomok nagy részét, beiktatták az egyházközségeket, s a papok újra szabadon szolgálhattak.
Új-zélandi kutatók szerint a fjordi ökoszisztémák nemcsak szépek, hanem nagy szénelnyelők is, és valószínűleg fontos szerepet játszanak a bolygó klímaszabályozásában.
End of content
End of content