Huszti katona az áldozatok között
A huszti Mihajlo Pencsuk február 6-án vesztette életét Luhanszk mellett.
A huszti Mihajlo Pencsuk február 6-án vesztette életét Luhanszk mellett.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap várhatóan határozatot fogad el, amelyben a héten született minszki megállapodás teljes körű végrehajtására szólít fel – mondták el diplomaták a világszervezet New York-i központjában.
Túlsúlyosak, nehezek és emiatt tunyák a kínai katonák, s mivel a helyzettel egy ideje nem tudnak mit kezdeni parancsnokaik, a tiszti állomány előléptetésének kritériumai közé az optimális testsúlyt is felvették – adta hírül a hadsereg lapja nyomán a kínai média pénteken.
Egy nemzetközi tudóscsoport több mint 90 olyan új génterületet tárt fel, amely magyarázatot adhat arra, miért hajlamosabbak egyes emberek az elhízásra.
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) 2014-es decemberi évzáró közgyűlésén részt vett Bényi Zoltán magyarországi vállalkozó, aki felajánlotta a kárpátaljai vállalkozóknak, gazdáknak az olajtök és a bodza közös termesztésének lehetőségét, és meghívta a gazdákat egy magyarországi szakmai útra.
Kijev kérni fogja az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását, ha vasárnapra virradóan nem lépteti életbe mindkét szemben álló fél a tűszünetet Kelet-Ukrajnában.
Dokumentumok állnak a NATO tagállamainak rendelkezésére, amelyek bizonyítják az orosz katonai jelenlétet Kelet-Ukrajnában – közölte Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára a Kommerszant FM orosz rádiónak adott interjúban, pénteken.
Államcsőd veszélyére figyelmeztető osztályzati szintre minősítette vissza Ukrajnát pénteken a Fitch Ratings.
A Kárpátaljai Megyei Tanács plenáris ülésén tárgyalják a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztériummal aláírt együttműködési szerződést – adta hírül a zakarpattya.net.ua.
26,15/26,70 hrivnyát ért egy amerikai dollár a bankközi valutapiac árfolyama szerint február 12-én – adta hírül az economics.unian.ua.
End of content
End of content