Nyelvi jogaink: ukránul az oviban?
Kötelező-e gyermekemnek tanulnia az ukrán nyelvet az óvodában, az iskolában, a felsőoktatásban?
Kötelező-e gyermekemnek tanulnia az ukrán nyelvet az óvodában, az iskolában, a felsőoktatásban?
Az új oktatási törvényjavaslat gyökeresen megváltoztatja a helyi oktatásügyi osztályok funkcióját és hatáskörét az oktatási intézményekre vonatkozóan – mondta az Ukrán Oktatásügyi Minisztérium Társadalmi Tanácsának ülésén Jurij Kononenko, a szakminisztérium általános iskolai oktatással és óvodai neveléssel foglalkozó hivatalának vezetője.
A Földgázszállító (FGSZ) Zrt. 2015. január 1-i gáznaptól ismételten biztosítja az Ukrajna irányába történő földgázszállítást a mindenkori technikai és kereskedelmi feltételek függvényében, megszakítható módon – közölte a cég a honlapján hétfőn.
Három ukrán katona és tizennégy kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár meghalt, amikor közelharc bontakozott ki a szemben álló felek között a donyecki nemzetközi repülőtéren – közölte Petro Porosenko ukrán elnök hétfői sajtótájékoztatóján.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet társadalmi felmérést végzett Kárpátalján azzal a céllal, hogy megtudják, hogyan látják a helyiek az ország jövőjét.
A vasárnap elkezdett hosszas vita és több szünetkérés után végül hétfőn a hajnali órákban elfogadta az ukrán parlament a 2015. évi állami költségvetést.
A terrorelhárítási műveletek ungvári résztvevői számára és cukorbeteg gyermekek javára szerveznek jótékonysági mézfesztivált és vásárt január 3–5. között Ungváron.
Felhívással fordult Beregszász polgármestere a város lakóihoz és vendéglátó egységeinek vezetőihez.
– Kőolajszivárgást észleltek a Munkácsi járásban lévő Rákos egyik magánportáján.
Mihajlo Motilcsak, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal oktatási, tudományos, ifjúság- és sportügyi osztályának igazgatója összegezte az oktatási ágazat terén elért idei eredményeket. Többek közt beszámolt a 2013–2022-es évekre szóló oktatásfejlesztési program sikereiről is.
End of content
End of content