Ingatlanvásárlásnál nem érvényes a szóbeli megállapodás
„Egy évvel ezelőtt megvásároltam egy lakóház felét.
„Egy évvel ezelőtt megvásároltam egy lakóház felét.
Miután szeptember 25-én befejeződött a jelöltállítás az október 26-ára kiírt előre hozott parlamenti választásokra, a politikusok belevetették magukat a kampányba, bár ennek egyelőre viszonylag kevés látványos jele tapasztalható. Nyilván az országban zajló fegyveres konfliktus teszi, hogy nincs „igazi” választási hangulat.
Szeptember utolsó hétvégéjén megrendezték az Ukrán Kupa újabb fordulóját. Az legjobb 16 között az egyetlen kárpátaljai együttesre, az FC Hoverlára nem várt könnyű feladat, hiszen az ungvári gárdának a Metaliszttal kellett összemérnie tudását. Vjacseszlav Groznij tanítványainak dolgát tovább nehezítette, hogy az idei esztendőben az új versenykiírásnak megfelelően a sorozat nyolcaddöntőiben a továbbjutás már nem egy,…
Istenszülő oltalma ünnepén, október elsején tartotta a Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség templomának búcsúünnepét.
A citromlé segít megakadályozni a vércukorszint ingadozását, azonban más csodákra is képes.
A 2014. májusi, magyarországi európai parlamenti választásokon a Fidesz-KDNP olyan nemzeti listával indult, amelyen befutó helyet kaptak a határon túli magyar közösségek képviselői is.
Petro Porosenko ukrán elnök adatai alapján összesen 967 ukrán katona, nemzeti gárdista, az ukrán biztonsági szolgálat tagja, illetve belügyi önkéntes vesztette életét a csaknem féléve tartó, Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadműveletben.
Szeptember 28-án a 16. forduló mérkőzései kerültek megrendezésre a kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályában.
A Red Bull hivatalosan is bejelentette, hogy Sebastian Vettel jövőre elhagyja az istállójukat. A négyszeres világbajnok a hírek szerint a Ferrarihoz csatlakozik, az osztrákoknál pedig Danyiil Kvjat veszi át a helyét.
Az egyetem tudományos tanácsának ülésén ismertették az oktatásban alkalmazható korszerű technológiák bevezetéséről szóló programot.
End of content
End of content