Egy magyar utazó a világ legolcsóbb városában, 1933-ban
Kovrig János magyar újságíró útleírását olvasva elkísérhetjük a szerzőt a harmincas évek elejének Kínájába, a megújuló japán-kínai konfliktus szomszédságába.
Kovrig János magyar újságíró útleírását olvasva elkísérhetjük a szerzőt a harmincas évek elejének Kínájába, a megújuló japán-kínai konfliktus szomszédságába.
Több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata júliusban Kelet-Ukrajna fölött – állapította meg a katasztrófáról készített, kedd reggel közzétett előzetes jelentésében a Holland Biztonsági Testület.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai elfogtak két kárpátaljai lakost, akik illegális bevándorlókat próbáltak átcsempészni az ukrán–magyar határon keresztül.
Babják Zoltán szeptember 8-án hivatalosan is bemutatta első helyettesét, Kincs Gábort.
2014-ben is megtartotta a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) központi tanévnyitó istentiszteletét a beregszászi református templomban. Az eseményen a négy református líceum diákjai – több mint négyszázan –, oktatói, lelkészek, gondnokok, az iskolák, gyülekezetek hitoktatói voltak jelen, a mezővári gyermekek pedig a mintegy kilencezer hitoktatásban részesülő kárpátaljai református gyermeket képviselték.
Mit tanulok abban az életszakaszban, amiben vagyok?
A magyar anyanyelvűek aránya hol éri el a törvény által meghatározott 10 százalékos határt?
A szlovák válogatott egygólos győzelmet aratott Ukrajnában a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitófordulójában.
Az oxigéntermelő életformák hozzávetőleg 3 milliárd éve jelentek meg a Földön – erre a következtetésre jutottak ír és indiai tudósok, akik eredményeiket a Geology folyóirat online kiadásában ismertetik.
Az ukrajnai konfliktus megerősített halálos áldozatainak a száma 3 ezer fölé növekedett – jelentette be hétfőn Bécsben az ENSZ-főtitkár emberi jogi ügyekkel foglalkozó helyettese.
End of content
End of content