Kárpátalja

  • Komolyan kell venni a szűrővizsgálatokat

    2000. február 4-én tartották meg Párizsban az I. Rákellenes Világkongresszust, melyen aláírták a rákbetegség elleni társadalmi összefogást sürgető dokumentumot, s az együttműködés jegyében orvosok, üzletemberek, politikusok, civil szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel az okiratot. Azóta február 4. a rák elleni világnap, melynek kapcsán lapunk munkatársa riportot készített dr. Oroszi Pállal, a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ…

  • Hende: fegyvernyugvásra van szükség Ukrajnában

    Magyarország továbbra is osztja a német álláspontot az ukrán válság kezelésének ügyében – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az MTI-nek a 51. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) szünetében, hangsúlyozva, hogy nincs katonai megoldás a konfliktusra, és mielőbbi fegyvernyugvásra van szükség a válságövezetben.

  • Választmányi ülés Beregszászban

    Január 28-án Beregszászban, a főiskola egyik földszinti termében tartotta idei első választmányi ülését a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, melyen – a napirend elfogadását követően – a megjelenteknek Sin József elnök számolt be a szervezet tevékenységéről, és elemezte az aktuálpolitikai helyzetet.

  • Putyin támadást intézhet egy balti állam ellen

    Vlagyimir Putyin orosz elnök „hibrid hadviselést” alkalmazva támadást indíthat egy balti állam ellen, hogy próbára tegye az észak-atlanti szövetség mobilizációs képességeit – állította pénteken Anders Fogh Rasmussen, az előző NATO-főtitkár a The Telegraph című brit lapnak adott interjújában.

  • Ukrajna a túlélésért küzd

    Ukrajna a túlélésért küzd, az Egyesült Államoknak és az Európai Unió egészének pedig ki kell állnia Kijev mellett – jelentette ki pénteken Brüsszelben Joe Biden amerikai alelnök.

End of content

End of content