Kirabolták a beregszászi görögkatolikus templomot
Több mint 40 ezer hrivnyát loptak el a beregszászi görögkatolikus templomból december másodikán.
Több mint 40 ezer hrivnyát loptak el a beregszászi görögkatolikus templomból december másodikán.
– 311 millió hrivnyát különítenek el a 2015 és 2018 közötti időszakra tervezett közútfelújításra és -fenntartásra Kárpátalján – közölte a megyei tanács.
Újabb kárpátaljai katona vesztette életét a terrorellenes műveletek helyszínén – adta hírül december 4-én a mukachevo.net.
Akár tetszik, akár nem, Európa jövője Ukrajnában fog eldőlni – írta csütörtöki kommentárjában a Der Standard című osztrák liberális napilap.
Egy partizáncsapat Donyeck megyében két nap alatt 110 oroszbarát szakadár fegyverest „semmisített meg” az ukrán hadsereggel együttműködve – állította csütörtökön a Kijevben terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai kormányhadművelet parancsnoksága.
A szerzetesek és a megszentelt életet más formában választók által megélt evangéliumi tanácsok, a szegénység, a szüzesség és az engedelmesség olyan jelek, amelyek irányt mutatnak az emberiség életének – mondta Erdő Péter a Szent István-bazilikában november 30-án bemutatott szentmisén.
Tizennegyedik alkalommal szólaltak fel beregszászi fiatalok a HIV-vírus ellen – adta hírül a mukachevo.net december elsején. Az AIDS-szel szembeni küzdelem világnapjának minden évben más-más városi tanintézmény – idén a 7. számú iskola – adott otthont.
Egy friss tanulmány szerint bár korábban úgy tartották, hogy ez lehetetlen, az emberi szem mégis képes a „láthatatlan” infravörös fények érzékelésére.
Az Erdélyi Református Egyházkerület szeptemberben kiküldött felhívására több mint 34 ezer eurót gyűjtöttek össze az elmúlt hónapokban az Erdélyi Református Egyházkerület 15 egyházmegyéjében.
Meredek emelkedéssel a jelenlegi évtizedben eddig még nem mért szintre drágult szerdán Londonban az ukrán államcsőd ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása.
End of content
End of content