Törvénybe foglalják a ruszin nyelvet Kárpátalján
A Kárpátaljai Tudományos-Kulturológiai Duhnovics Társaság július 19-én négy olyan kiadványt mutatott be, mely a ruszin nyelv kodifikálását szolgálja.
A Kárpátaljai Tudományos-Kulturológiai Duhnovics Társaság július 19-én négy olyan kiadványt mutatott be, mely a ruszin nyelv kodifikálását szolgálja.
Az EU-országok külügyminiszterei kedden Brüsszelben hivatalosan is létrehozták azt a missziót, amely a nem katonai jellegű ukrán biztonsági szervek – így a rendőrség, illetve a nemzeti gárda – reformját hivatott elősegíteni.
A „terrorellenes műveletben” részt vevő ukrán erők felszabadították a több mint százezer lakosú Szeverodonyeck városát Luhanszk megyében – közölte kedden Twitter-oldalán Arszen Avakov belügyminiszter.
A földgázfogyasztás 30 százalékos csökkentését tűzte ki céljául a megye vezetése.
Némileg váratlan, ugyanakkor kétségtelenül aktuális kezdeményezéssel állt elő Viktor Baloga tegnap. A kárpátaljai parlamenti képviselő a keleti megyékből érkező katonaköteles menekültek körüli anomáliákról írt levelet Petro Porosenko államfőnek, sürgetve, hogy azok is vegyék ki részüket a háborús – vagy ha úgy tetszik: terroristaellenes – erőfeszítésekből.
Bár javában tombol a nyár, a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban mégsem pihennek a csapatok.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a CNN-nek nyilatkozva kijelentette, hogy Kijev azt szeretné, ha az Egyesült Államok fontos, NATO-n kívüli szövetségesként kezelné Ukrajnát, úgy, mint Izraelt, Japánt, Dél-Koreát vagy a Fülöp-szigeteket.
Az ukrán parlament jóváhagyta kedden az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet.
Jelenleg 396 embert tartanak fogva a szakadárok, többek között három újságírót, hat politikust, egy bírót és egy ügyvédet.
Ha nevetéssel tudjuk kezdeni a napot, már nyert ügyünk van – vallja a 82 éves Maria Goretti Wagner CJ nővér, aki kiadta kedvenc vicceinek gyűjteményét. A könyvecske megvásárlásából befolyó bevétellel a rend ukrán misszióját támogatják – írja a Zenit hírügynökség.
End of content
End of content