Kinevezték Beregszász polgármesterének első helyettesét
Babják Zoltán szeptember 8-án hivatalosan is bemutatta első helyettesét, Kincs Gábort.
Babják Zoltán szeptember 8-án hivatalosan is bemutatta első helyettesét, Kincs Gábort.
2014-ben is megtartotta a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) központi tanévnyitó istentiszteletét a beregszászi református templomban. Az eseményen a négy református líceum diákjai – több mint négyszázan –, oktatói, lelkészek, gondnokok, az iskolák, gyülekezetek hitoktatói voltak jelen, a mezővári gyermekek pedig a mintegy kilencezer hitoktatásban részesülő kárpátaljai református gyermeket képviselték.
Mit tanulok abban az életszakaszban, amiben vagyok?
A magyar anyanyelvűek aránya hol éri el a törvény által meghatározott 10 százalékos határt?
A szlovák válogatott egygólos győzelmet aratott Ukrajnában a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitófordulójában.
Az oxigéntermelő életformák hozzávetőleg 3 milliárd éve jelentek meg a Földön – erre a következtetésre jutottak ír és indiai tudósok, akik eredményeiket a Geology folyóirat online kiadásában ismertetik.
Az ukrajnai konfliktus megerősített halálos áldozatainak a száma 3 ezer fölé növekedett – jelentette be hétfőn Bécsben az ENSZ-főtitkár emberi jogi ügyekkel foglalkozó helyettese.
Az ukrán vezetésnek sikerült több NATO-tagállammal megállapodnia arról, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a Donyeck megyei Mariupolban.
Rátalálták az eddig eltűntként számon tartott kárpátaljai fiatalemberekre – jelezte Facebook-oldalán Valerij Packan képviselő.
Már hét évvel ezelőtt kidolgozták a Beregszászt elkerülő út építésének projektjét, ám finanszírozási lehetőségek hiányában máig sem sikerült megvalósítani annak kivitelezését.
End of content
End of content