Elstartolt a beregszászi járási kupa
Bár a Beregvidéken szünetel a pontvadászat, azért mégsem vonultak szabadságra a járás labdarúgó csapatai, hiszen augusztus 24-én kezdetét vette a beregszászi járási kupa.
Bár a Beregvidéken szünetel a pontvadászat, azért mégsem vonultak szabadságra a járás labdarúgó csapatai, hiszen augusztus 24-én kezdetét vette a beregszászi járási kupa.
A KMKSZ Szürtei Alapszervezete augusztus 17-én, vasárnap a helyi római katolikus templom udvarán tartott megemlékezést a magyar történelem egyik legnagyobb alakjáról, Szent Istvánról. A rendezvényt, melyet jelenlétével megtisztelt Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Puskár Árpád, Szürte polgármestere, Pohareczky Róbert szürtei római katolikus plébános, nemzeti imánk…
Ahhoz, hogy bármelyik kórház, családorvosi rendelő vagy felcserközpont megfelelő szolgáltatást tudjon nyújtani, a betegellátásban nélkülözhetetlen műszerekkel, berendezésekkel és egyéb gyógyászati eszközökkel is rendelkezniük kell az ott dolgozó szakembereknek. Ha pedig szükséges, újítani kell a gépparkot. Augusztus 25-én a magyarországi Érdi Egymásért Alapítvány jóvoltából a Salánki Családorvosi Rendelő egy új EKG-berendezéssel gazdagodott.
Szent István-napi ünnepséget és gyereknapot szervezett a Sislóci Görögkatolikus Egyházközség augusztus 21-én. A rendezvényt görögkatolikus liturgiával kezdték Ábrány Krisztián helyi parochus vezetésével, a szertartáson Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, ungvári református lelkész tartott igehirdetést.
Ukrajna elnökének rendelete alapján 2014. augusztus 27-én a Központi Választási Bizottság (CVK) kiírta az előre hozott parlamenti választásokat, melyre 2014. október 26-án kerül sor.
Kedves testvérek! A Krisztussal való találkozás minden esetben kérdéseket hoz elő az emberből, és a kérdésekre adott krisztusi válasz sok esetben boldoggá, sokszor pedig lehangolttá, szomorúvá tesz.
Tiszasalamonban is megemlékeztek Szent István királyunkról. A megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődőtt a református templomban.
A mukachevo.net azt állítja, hogy a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) által készíttetett hazafias órásplakát valójában egy orosz katonát ábrázol, háttérben az ukrán zászlóval. A megyei közigazgatásnál viszont azt mondják, hogy először látják a munkácsi portál által közzétett plakátot.
A magyarországi Érdi Egymásért Alapítvány 1990 óta támogatja Kárpátalja, benne a Nagyszőlősi járás egészségügyi és oktatási intézményeit, árvaházait. Időközben lezajlott az olyan, amilyen rendszerváltás. Felszínre került megannyi probléma, melyek kisebbik része megoldást nyert, többségük viszont szőnyeg alá söprődött. Ukrajna pedig jelenleg történelmének legmélyebb válságát éli meg. De akár béke van, akár háború, az alapítvány továbbra…
Augusztus 31-én lejár a Magyarország Beregszászi Konzulátusát vezető Tóth István főkonzul mandátuma, aki Makkosjánosiban, a Helikon Hotelben megszervezett fogadáson búcsúzott a kárpátaljai politikai és kulturális, valamint a gazdasági élet szereplőitől és vezetőitől, továbbá a kárpátaljai történelmi egyházak püspökeitől, papjaitól.
End of content
End of content