Robotok főznek és szolgálnak fel egy új kelet-kínai étteremben
Főznek és felszolgálnak – a teljes személyzetet robotok adják egy étteremben Kínában, ahol egyre szaporodik a hasonló helyek száma.
Főznek és felszolgálnak – a teljes személyzetet robotok adják egy étteremben Kínában, ahol egyre szaporodik a hasonló helyek száma.
A digitális műsorszórás bevezetéséről, valamint annak a problémának a leküzdéséről tárgyalt a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal, mely szerint elégtelen az országos műsorszórás lefedettsége a megyénkben.
Janka Burianová, a Szlovák Köztársaság ungvári főkonzulja a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal ülésén elmondta, hogy Miroslav Lajčák szlovák miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter Kárpátaljára készül ellátogatni szeptember elején.
A többszörös országos és világbajnok Marton Róbert már elutazott Kínába, ahol készül az edzésekre.
Korinek László pécsi jogászprofesszor 2011-ben hirdette meg a Magyarok kenyereprogramot, amelyhez azóta Magyarország minden megyéjéből és a határon túlra szakadt régiók mindegyikéből csatlakoztak felajánlók, akik évről évre búzával járulnak hozzá a program sikeréhez. A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezéshez az első évben 9 tonna, 2012-ben 20 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült…
Ungvártól 16 kilométerre helyezkedik el a két település, Palágy és Komoróc összeolvadásából született Palágykomoróc. A két rész máig sem összetévesztendő, de bármelyikről is legyen szó, szokások, kézművesek, hagyományőrzés terén, bizony, van miről, van kiről beszélni e település(ek) kapcsán.
Gyűlést tartott a lakosság részleges mozgósítással kapcsolatos kérdéseivel foglalkozó ideiglenes munkacsoport augusztus 11-én a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatalban.
Japánban élnek a világon a legtovább az emberek. Egészségesebben táplálkoznak, mint az európaiak, azon felül sok természetes gyógymódot használnak, mint például a vízkúra. Gyógyítási filozófiájuk azt sugallja, hogy a legjobb gyógymód a megelőzés, illetve használják a természetben rejlő ősi erőt.
Az ukrán fegyveres erők tüzérsége megsemmisítette annak az orosz harcjárműoszlopnak a nagy részét, amely péntekre virradó éjjel hatolt be Ukrajna területére a kelet-ukrajnai Izvarine határátkelőnél – közölte Petro Porosenko ukrán elnök telefonon David Cameron brit miniszterelnökkel.
Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt Jézus tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg imádkozom.”
End of content
End of content