A szeretetben nincs félelem
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk Jézus: „Menjünk át a túlsó partra.”
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk Jézus: „Menjünk át a túlsó partra.”
Daniel Ricciardo véget vetett a Mercedes egyeduralmának – jóllehet ehhez a brackley-i bázisú gárda technikai problémái is kellettek – és megszerezte pályafutása első győzelmét a Forma-1-ben.
Háborús időket élünk ma Ukrajnában. S a háború nemcsak e látható, materiális világban zajlik: csata dúl szellemi téren is. A tét pedig nem más, mint emberi életek, lelkek sokasága.
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
A bolgár kormányfő utasítást adott a Déli Áramlat megvalósításának felfüggesztésére országa területén, de erről a szófiai kormány még nem értesítette Moszkvát – tájékoztatott vasárnap az orosz energiaügyi minisztérium.
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány Beregszászi Irodája június 10-től a Korjatovics utca 3/2. szám alatt fogadja ügyfeleit (a sportkoplexum utcája).
A zöldséghajtatásban ritkán fordul elő, hogy a levelek sárgulása vagy a virágok elrúgása a talaj, illetve a termesztőközeg alacsony tápanyagtartalmára vezethető vissza. Mégis ismertek ezek a tünetek palántakorban és a frissen kiültetett paprikán, paradicsomon, uborkán egyaránt észlelhetők.
„Csak ősszel lesz egy éve, hogy munkába álltam az új munkahelyemen, viszont már nyáron szeretnék szabadságra menni. Kérem, írja meg, hogy van-e erre lehetőség, s hogy hány nap szabadságra vagyok jogosult.”
„Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak.” Róma 4, 4–5
Egy éven belül harmadára csökkenhet a reptéri viteldíjak ára Ukrajnában.
End of content
End of content