Az alma jótékony hatásai
Egyik legismertebb gyümölcsünk, szerte a világon termesztik, fogyasztják a több ezer fajta valamelyikét. Az alma becsét, jó hírét, a gyógyító erejébe vetett ősi hitet jelzi az is, hogy több nép mitológiájában is szerepel.
Egyik legismertebb gyümölcsünk, szerte a világon termesztik, fogyasztják a több ezer fajta valamelyikét. Az alma becsét, jó hírét, a gyógyító erejébe vetett ősi hitet jelzi az is, hogy több nép mitológiájában is szerepel.
Istenszülő Szűz Mária születését szeptember 8-án ünnepli a görögkatolikus egyház.
Az ukrán kormány alacsonyabb adóterhet vetne ki a kis- és középvállalatokra – jelentette be Kijevben Ihor Bilousz, az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat elnöke.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Sándor Károly 75-szörös válogatott labdarúgó.
Mit jelent az a gyakorlatban, hogy a magyar – mivel a magyar anyanyelvűek aránya meghaladja a 10%-ot a megyében – egész Kárpátalján regionális nyelv?
Sikeresen abszolválta a magyar és az ukrán válogatott is a 2015-ös portugáliai FIFA strandlabdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének első szakaszát.
Szeptember 7-én megrendezték az elődöntők első mérkőzéseit a beregszászi járási labdarúgókupában
Oroszország nem megy bele újabb fegyverkezési hajszába – közölte Vlagyimir Putyin, a 2016 és 2025 közötti időszakra szóló orosz állami fegyverkezési programról szóló moszkvai tanácskozáson szerdán.
Az Ukrán Állami Ökológiai Felügyelőség Kárpátaljai Igazgatósága és a magyarországi Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség szakemberei szeptember 4-én és 5-én vízmintát vettek a Tisza folyó Tiszaújlak–Tiszabecs, valamint Csap–Záhony határ menti szakaszánál.
Teljes mértékben Ukrajna viseli a felelősséget a malajziai utasszállító júliusi katasztrófájáért – jelentette ki szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter malajziai kollégájával folytatott moszkvai megbeszélésén.
End of content
End of content