Katonai nyilvántartásba veszik a kelet-ukrajnai menekülteket
Haladéktalanul nyilvántartásba kell venni a Kárpátalján tartózkodó kelet-ukrajnai menekülteket – áll a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hivatalos levelében.
Haladéktalanul nyilvántartásba kell venni a Kárpátalján tartózkodó kelet-ukrajnai menekülteket – áll a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hivatalos levelében.
Az elmúlt 24 óra alatt az ukrán fegyveres erők 18 tagja vesztette életét és 54 sebesült meg Kelet-Ukrajnában a szakadárok ellen folyó, Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadműveletben – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Nemzetközi kampány indult az iraki, pontosabban az ottani, ISIS által ellenőrzött területeken élő keresztényekért.
A piros-sárga-zöld hármas azóta világszerte rivális nélküli.
Háromszáz ukrajnai rendőr önként átállt a kelet-ukrajnai szakadárok oldalára – közölte szerdán Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója az egyik ukrán tévének nyilatkozva.
1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel Hirosima japán nagyváros fölött.
Sok kérdés, ellentmondás merült fel a részleges mozgósítás jelenlegi fázisával kapcsolatban.
Bolíviai aranydenevér néven különálló fajként azonosították egy már ismert egérfülű dél-afrikai denevérféle néhány, múzeumokban talált példányát; elnevezését bundájának különleges, aranysárga színéről kapta.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2013–2014-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta.
A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket egy most közzétett angol-olasz kutatás szerint.
End of content
End of content