Számvetés és rohanás
Aratni – akár még zölden is
Aratni – akár még zölden is
A német válogatott 1-0-s győzelmet aratott a francia csapat felett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki negyeddöntőjében, ezzel elsőként került a legjobb négy közé.
Nemrégiben a hivatalos osvita.ua portálra hivatkozva hírül adtuk, hogy az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta az új felsőoktatási törvényt.
Csap szomszédságában, a Latorca és a Tisza között helyezkedik el a hajdani Ung vármegye egyik „tiszás” települése, Tiszasalamon. A magyar–ukrán–szlovák hármashatár mentén elhelyezkedő települést útjainak minősége nem, viszont azok, akik rajta járnak, annál inkább értékessé teszik.
Isten áldásával 2014, június 21-én Aknaszlatinán tartottuk meg a felső-Tisza-vidéki HÁLÓ- találkozónkat, amelynek a „Legyetek tanúim” mottót adtuk. Rendezvényünknek a helyi ukrán tannyelvű iskola adott otthont. A helyi plébános, Béres István atya volt a vendéglátónk.
Június 26-i ülésén a Kelet-Ukrajnában harcoló kárpátaljai alakulatok és az ott elhunyt katonák ügyével foglalkozott a megyei tanács, melynek nyílt ülésén a katonák szülei és társadalmi aktivisták is részt vettek.A Kárpátaljai Megyei Tanács tartalékalapjából 6,4 millió hrivnyát különítettek el a kárpátaljai katonák számára.
Ráton a református templom kertjében állítottak emlékművet az I. és a II. világháború áldozatainak, amelyet az elmúlt vasárnap lepleztek le ünnepélyes keretek között.Az első világháború kitörésének századik, a másodiknak pedig hetvenötödik évfordulóján emlékművet avató ünnepi megemlékezésre a református templomban gyülekezett az ungvári járási település lakossága.
Idén július 2–6 között rendezik meg a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet Felsőszinevéren.
Összesen 23 054 ukrán, 885 magyar, 105 orosz, 19 román és egy moldáv nyelvű tesztfüzetet rendeltek a külső független érettségi tesztelésre Kárpátalján – jelentették be az ungvári sajtóklubban.
Az idei év első öt hónapja alatt 1,7 százalékkal, azaz 8,2 milliárd köbméterrel növekedett a gázkitermelés Ukrajnában – közölte július 2-án az Ukrán Energiaügyi és Szénipari Minisztérium sajtóközpontja.
End of content
End of content