Az én fiam meghalt és feltámadott…
Azután így folytatta Jézus: „Egy embernek volt két fia.
Azután így folytatta Jézus: „Egy embernek volt két fia.
Kárpátalján 355 700 háztartás található, melyek az ukrajnai háztartások 2,1 százalékát teszik ki.
A festői szépségű Balaton-felvidék egykori gyermekvárosában, Zánkán tölthetett el 200 határon túli – köztük 50 kárpátaljai – gyermek, valamint öt-öt kísérőjük hat napot június 22-e és 27-e között az Erzsébet Tábor CserKészen az életre elnevezésű programjának köszönhetően.
A brazil válogatott 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel 3-2-re győzte le Chile csapatát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság első szombati nyolcaddöntőjében.
A szakértők véleménye szerint a krími és donbászi események ellenére ebben az évben várhatóan jól teljesít majd az agrárszektor – nyilatkozta Milola Vernyickij, a ProAgro információs csoport igazgatója a Gyilova Ukrajinának június 23-án.
Negyvenezer hrivnyát különítenek el a kárpátaljai megyei költségvetésből a Vérke folyó beregszászi szakaszának megtisztítására – áll a Kárpátaljai Megyei Tanács 2014-es évi természetvédelmi programjában.
„Jogosult-e egy állami intézmény vezetője megtagadni a munkaszerződés meghosszabbítását azzal a pedagógussal, aki több mint tíz éve dolgozik az adott intézményben, s munkájára ez idő alatt soha nem volt panasz? A pedagógus ráadásul harmadik kategóriás rokkant.”
Három szomszédos település, Sislóc, Botfalva és Ugtarnóc KMKSZ-alapszervezetei közösen szerveztek gyereknapot a Sislóci Dobó István Középiskolában. A sikeres tavalyi rendezvény után az idein még több szórakoztató program várta a gyerekeket.
Halálos kimenetelű közúti autóbeleset történt a szolyvai járási Nelipine (Hársfalva) közelében június 26-án a déli órákban – adta hírül a mukachevo.net.
1919. június 24-ét mutatott a naptár. A vén Duna lágyan hullámzó hátán csillagmiriádokat ragyogtatott a méltóságteljesen hömpölygő folyamra hulló nyári napfény… Óbuda felől hirtelen három monitor – sekély merülésű, páncélozott hadihajó – tűnt fel, melyek sebesen közeledtek a belváros felé.
End of content
End of content