Újabb beregszászi áldozata van a kelet-ukrajnai harcoknak
Újabb kárpátaljai, azon belül beregszászi katona vesztette életét az ország keleti részében dúló harcokban.
Újabb kárpátaljai, azon belül beregszászi katona vesztette életét az ország keleti részében dúló harcokban.
Tartalmas programok, a hit és a magyarság közös megélése, abban való megerősödés, szórakozás, mindez jó társaságban – ez jellemezte a ’90-es évek elején az első alkalommal Tiszaújhelyben Orosz István atya által megrendezett Megmaradni Ifjúsági Találkozót, s ugyanebben a szellemben került sor a hét folyamán a jubileumi huszadik találkozóra.
Sajnálatos dolog, hogy amikor ezeket a kiélezett, parázsló napokat éljük, felháborodásra okot adó dolgok történnek körülöttünk. Igazolniuk, tisztára mosni kell magukat azon asszonyoknak, akik kiálltak az utakra, nem törődve a tűző nappal, forrósággal, hagyva minden dolgukat. Akár testi épségüket is kockára téve tüntettek a háború ellen, azért, hogy a férfiakat ne vigyék harcolni.
A Beregszászi Járási Tanács 2014. június 13-án tartotta meg VI. összehívású 21. ülésszakát, ahol a megjelent 43 képviselő egyebek mellett egyhangú döntéssel határozott arról, hogy a járás tanintézményeiben az oktatás nyelvén, tehát a magyar iskolákban magyarul vezessék a dokumentációt, illetve ukrán és magyar, kétnyelvű bizonyítványokat, érettségi bizonyítványokat kapjanak a diákok a vonatkozó nyelvtörvény biztosította lehetőségeknek…
Luhanszkban a megyei kormányzóság előzetes adatai szerint legalább 20 civil vesztette életét a harcok következtében az elmúlt 24 órában.
Kárpátalján már a jövő héten döntést hozhatnak arról, hogy a szombat is tanítási nap lesz a megye iskoláiban, s ennek eredményeként hosszabb lesz majd a téli szünet. Az intézkedést takarékossági megfontolások indokolják, mivel Ukrajnában problémák jelentkezhetnek a fűtési idény során — közölte a Holosz Karpat hírportál.
Az ukrajnai krízisről, parlamenti képviseletről és Kárpátalja fejlesztéséről tárgyalt Orbán Viktor a KMKSZ vezetőivel.
Sok kérdés, ellentmondás merült fel a részleges mozgósítás jelenlegi fázisával kapcsolatban.
Azoknak a közigazgatási egységeknek a területén, ahol a magyar nyelv regionális státussal rendelkezik (vagyis ahol a magyar anyanyelvűek aránya eléri a 10%-ot), a nyilvános eseményeken, rendezvényeken szabadon használható a magyar nyelv.
„Adja meg néktek az ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben.” Efézus 3,16
End of content
End of content