Külön egyeztet Martonyi a KMKSZ elnökével
Külön megbeszélésre hívta meg a szombaton Kárpátaljára látogató Martonyi János külügyminisztert Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
Külön megbeszélésre hívta meg a szombaton Kárpátaljára látogató Martonyi János külügyminisztert Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Brüsszelben tartott gyűlésen megjegyezte, hogy az ukrajnai helyzet stabilitásának fenntartása mind gazdaságilag, mind politikailag sürgős feladatuk.
A vállalkozók arra panaszkodnak, hogy a korrupció a legmagasabb szinttől a legalsóig átszőtte az országot és az üzletkötéseket.
Ezüstérmet nyert csütörtökön a magyar női tőrcsapat a kadett vívók jeruzsálemi Európa-bajnokságán.
A Nagygejőci Református Egyházközségben 2010-től folyamatos hitoktatásban részesülnek a gyülekezet gyermekei, ám anyagiak híján eddig hiányt szenvedtek technikai eszközökben.
Ukrajnának mintegy 5 milliárd euróra van szüksége a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében.
Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
A nagyszőlősi járási községben immár harmadszor rendezték meg a hagyományossá vált sakk- és dámajátékversenyt.
Tovább zajlanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek tisztújító közgyűlései: a KMKSZ Beregszászi, Nagyszőlősi, Ungvári és Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetei mellett múlt héten a Munkácsi Középszintű Szervezetben is megkezdődtek.
Miközben Kijevben a honatyák kormányt alakítottak, a krími törvényhozás vezetői fegyverek árnyékában tanácskoztak.
End of content
End of content