Június 22/23. – Rák hava
A június 22/23-ával kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000 évben volt a nyári napforduló otthona.
A június 22/23-ával kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000 évben volt a nyári napforduló otthona.
Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel; és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: „Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem.”
2014. június 21-én megalakult a KMKSZ ISZ, a KMKSZ Ifjúsági Szövetsége. Az alakuló ülésen hatvan kárpátaljai fiatal gyűlt össze, köztük a kezdeményező csoport tagjai.
„Ungváron születtem 1929-ben, orosz és magyar állampolgár vagyok. 2012-ig Oroszországban dolgoztam, azután Munkácson telepedtem meg. Szüleim halála után én örököltem itteni házukat és a hozzá tartozó telket. Ezt támasztja alá a törvény szerinti öröklésre való jogot igazoló irat, a ház technikai paszportja, a kert tervrajza.
Nagy élményben volt részük idén azoknak a diákoknak, akik a tavalyi folytatásaként megszervezett honismereti jutalomkiránduláson vehettek részt a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének támogatásával. A kísérőtanárok folyamatosan meséltek az adott terület természeti kincseiről, történelmi jelentőségű épületeiről és emlékműveiről.
Színes kulturális programmal és különböző játékok sorával köszöntötték a gyermekeket június 15-én Mezőgecsében. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett Mezőgecsei Gyermeknap nyitányaként egy helyi iskolás szavalta el Szalai Borbála Halljátok meg, emberek! című versét, tolmácsolva ezzel minden felnőtt és gyermek óhaját:
A XVI. és a XX. század volt a magyarság két legnehezebb évszázada. Az előbbiben a török hódítás következményeként hazánk három részre szakadt (a Habsburg-irányítás alatti ún. Királyi Magyarországra, az oszmán-vazallus, de belügyeiben önálló Erdélyi Fejedelemségre, valamint a török hódoltsági területre), és elveszítette középhatalmi státuszát, a múlt században pedig Trianonban darabjaira törték a történelmi Magyarországot. Ám…
A világ legfejlettebb gazdaságai közül először az Egyesült Királyságban emelkedhet a kamatszint úgy, hogy a központi banknak nem kell visszafordítania a monetáris szigorítást.
A legutóbbi munkapiaci költségadatok az euróövezeti deflációs veszély növekedésére utalnak – vélekedtek tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Valerija Hontareva, ismert pénzügyi szakember lett az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) új elnöke.
End of content
End of content