Kárpátalja

  • Nemzetközi orvoskonferencia Révkomáromban

    A Magyar Egészségügyi Társaság szervezésében június 6-7-én nemzetközi orvoskonferenciára került sor Révkomáromban, amelyen az anyaország mellet Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek vendégek.A Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását címet viselő fórumon az előadók igyekeztek tájékoztatót adni az elcsatolt területeken történő anyanyelvi oktatás lehetőségeiről, a szülőföldön való maradás alternatíváiról.

  • Isten és ember előtt beszámolunk

    Hajdan Bereg vármegye Mezőkaszonyi járásának részét képezte a XIII. században alapított Rafajnaújfalu. Nevének első említése 1270-ből származik, alapítója nagy valószínűséggel a Roffain család volt. Megközelíteni az utak rossz állapota miatt ugyan kihívás, de sok érdekességgel találkozhat a településen az, aki vállalkozik rá.

  • Minden egyes életút Isten létét bizonyítja…

    Meggyőződésből üldözni embereket, vakító eszmék elhintése által… történelmünk kezdetétől végigkíséri az üldöztetés az emberi létet, s mi szörnyülködve riadunk vissza, ha a holokausztra, a kommunista ideológia elterjedésére vagy a világszerte több millió elhurcolt áldozatra gondolunk, s nem hisszük el, hogy hasonló borzalmaknak vethetjük alá embertársainkat. Mégis megtesszük évezredek óta.

  • Hálaadó istentisztelet Beregsomban

    Ünnepi istentiszteletre jöttek össze az elmúlt vasárnap Beregsom és a környező települések református hívei, hogy hálát adjanak az Úrnak a parókia rendbe hozott részéért, amelynek köszönhetően immáron oda beköltözhetett a lelkész és a családja.

  • Osztályelső lehet Sztojka Vanessza

    Hamarosan kicsengetnek Az ének iskolája című műsorban, vasárnap elérkezünk a TV2 tehetségkutatójának döntőjéhez, ahol a kárpátaljai Sztojka Vanessza is harcba száll a végső győzelemért.

  • Munkácson nem drágul a vízszolgáltatás

    A kommunális szolgáltatásokért felelős nemzeti bizottság nemrégiben bejelentette, hogy július 1-től Ukrajnában emelkednek a tarifák: a vízellátás átlagosan 84 százalékkal, a csatornaszolgáltatás 105 százalékkal, míg a vízhasználati díj (víz és csatorna) 93 százalékkal nő.

End of content

End of content