Idén kezdik el a Beregszászt és Beregrákost elkerülő út építését
A Kárpátalja Megyei Állami Közútkezelő Szolgálat számos javaslatot készített erre az évre a megyei utakjavításával, karbantartásával kapcsolatban.
A Kárpátalja Megyei Állami Közútkezelő Szolgálat számos javaslatot készített erre az évre a megyei utakjavításával, karbantartásával kapcsolatban.
Beregszásztól csak néhány kilométernyire s egy vonatállomásnyira fekszik az egykor Bereg vármegyéhez tartozott Nagybégány. A másfélezernél is több lakosú, írásos forrásokban először az 1300-as évek elején említett település ugyan nincs olyan messze a járásközponttól, azonban talán a főútvonaltól való félreesésének köszönhetően őriz még sok-sok értéket a múltból.
„Valahányszor ügyet kell intéznem egy hivatalban vagy cégnél, mindig rengeteg személyes adatot kérnek, néha nem is értem, mi szükség rájuk adott esetben.
„Még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele.
Ross Brawn megerősítette, hogy végleg visszavonult és nem kíván visszatérni a Forma-1-be.
A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított.
2014. január 1-jén összesen 609 millió hrivnya szabad pénzmaradvánnyal rendelkeztek a helyi költségvetések Kárpátalján.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséget mélységesen felháborították a Legfelsőbb Tanács 2014. január 16-án elfogadott antidemokratikus törvényei, amelyek korlátozták volna a demokratikus alapjogokat.
A Beregvidéken működő turisztikai tanács kezdeményezésére 2014. február 3–9. között másodszor kerül megrendezésre a Magyar Konyha Hete.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése csütörtökön rendkívüli vitát tartott. Elítélték a tüntetések ellen kifejtett erőszakot, amely öt emberi áldozatot is követelt.
End of content
End of content