Csökkentették az átlagfizetést Ukrajnában
Szeptemberben 1,3 százalékkal, 43 hrivnyával csökkent az állandó alkalmazottak átlagkeresete az augusztusihoz képest.
Szeptemberben 1,3 százalékkal, 43 hrivnyával csökkent az állandó alkalmazottak átlagkeresete az augusztusihoz képest.
Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 18, 9–14)
A hideg és az eső nem csupán Dél-Amerikában okoz gondot, a fekete-tengeri régióban is késlelteti a betakarítást és a vetési munkálatokat.
Második fokozatú kitüntetésben részesítette az Ukrajnai Diplomaták Egyesülete Bacskai József ungvári magyar főkonzult.
Osztálytalálkozó. Az a nemzedék vagyunk, amelyiknek az egyik fele a kilencvenes évek elején Magyarországon próbált meg boldogulni, a másik pedig itthon, Kárpátalján.
A lengyelországi Lublinban szerveztek nemzetközi konferenciát Ukrán nyelv Ukrajna határain túl címmel október 24-e és 25-e között a Maria Curie-Skłodowska nevét viselő egyetemen.
A régió legnépszerűbb körzeti megbízottjának címét érdemelte ki egy orosz rendőr, aki nemrég befőttes üveggel fogott el egy kopogtató szellemet.
Beregszászban a Jobbik kihelyezett elnökségi ülésén döntés született arról, hogy a jövőben a párthoz csatlakozó külhoni magyarok egyenjogúak lesznek a magyarországi párttagokkal – tájékoztatott Vona Gábor pártelnök múlt szerdai ottani sajtóértekezletén. Kifejtette, hogy a külhoni csatlakozók is jelölhetők és választhatók lesznek a különböző tisztségekbe a párt kongresszusán.
Előző számunkban megkezdett írásunkat folytatva Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját arról faggattuk, miként alapozhatja meg valaki a következő termesztési idény sikerét. Ezúttal a szerves trágya felhasználásával, a hajtatólétesítmény kialakításához használt fóliapalást kiválasztásával, illetve a talajfertőtlenítéssel kapcsolatban szolgál néhány jó tanáccsal a szakember.
End of content
End of content