Hagyományőrzés Verbőcön és Feketepatakon: a padlástól a szövőszékig
Nagyszőlőstől 15 kilométer távolságra fekszik az egykori Ugocsa vármegye Tiszáninneni járásának egyik faluja, Verbőc.
Nagyszőlőstől 15 kilométer távolságra fekszik az egykori Ugocsa vármegye Tiszáninneni járásának egyik faluja, Verbőc.
„Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36)Ha a keresztény mivoltom lényegét akarom meghatározni, akkor a legegyszerűbben azt úgy tehetem meg, hogy Krisztusra tekintek. Hisz nincs más út az Atyához, nem lehet más mércéje a kereszténységnek, mint Jézus Krisztus.
– A minisztériumok nem tudnak megállapodni a téli munkaszüneti napokat illetően.
Október 1-jén Lengyel Zoltán polgármester vezetésével megtartották a Szent Márton-napi ünnep szervezőbizottságának első ülését. Az ünnepséget november 9–11-én rendezik meg a Béke téren.A zakarpattya.net nyomán.
A felmelegedés miatt kihalhatnak a koalák Ausztráliában.
A társadalom peremére szorult betegek és szegények segítését és az egyháznak a világi javaktól és érdekektől való elfordulását szorgalmazta Ferenc pápa pénteken Assisi városában, ahova Olaszország védőszentje, Szent Ferenc ünnepnapján látogatott el.
Jövőfürkészés vagy belesimulás?
Az IBF, a WBA, a WBO és az IBO nehézsúlyú világbajnoki címéért rendezett mérkőzésen Vladimir Klicsko 12 menet után egyhangú pontozással legyőzte Alekszandr Povetkint.
Október 1-jén, közép-európai idő szerint 15:51-kor riasztották a nagyszőlősi tűzoltóságot, hogy a Sevcsenko utcában tűz ütött ki a helyi piacon.
Új tanév indult Kárpátalja tehetséges diákjai számára.
End of content
End of content